A napokban kaptam kézhez egy csomagot, benne egy sörrel, ami eleddig elkerülte a figyelmemet. A szimplán, egyszerűen csak Budapest Sör név alatt futó terméket egy Urban Beer Kft. nevű cég jegyzi (a KK szerint a Pécsi Sörfőzdében készül). A címke egyből egy kőkemény, már első olvasatra is erősnek hangzó kijelentéssel kezd: Budapest igazi íze. Zöld üveges, tükrösen áttetsző világos láger, ami sejthetően nem rétegsörnek készült.
Pohárba töltve vizes, nagyon enyhe pilseni malátaillat, kis adag kukorica, főtt káposzta és brokkoliillat csap meg. A hab gyanúsan hamar vékonyodik, de aztán stabil és kitartó, krémfehér és feszes. Paplanosnak semmiképpen sem nevezném. Az íz egészen tisztán hozza a karaktert, ami már az aroma alapján is sejthető volt. Vékony, enyhén édes, vizes malátaalapon nyugvó főtt kukoricás hangulat, gyenge komlózás nyomaival és zavaró főtt zöldséges jelleggel. A zárása a végleteikig leegyszerűsített, tömeglágereket idézőn „savanykeserű” és feledhető. A Budapest Sör nehezen értelmezhető, nem ad semmivel sem többet egy nagyüzemi tucatsörnél, így a végcél is kicsit homályos.
Nekem Budapest egy esti futás a pesti Duna-korzótól a Dunapark Étteremig, visszafelé érintve a Bedő-házat is.
Nekem Budapest egy látkép az Operettszínház homlokzatára a Mai Manó Házból
vagy a Gellért-hegy kopott lépcsője az Erzsébet-hídtól a Citadelláig.
Nekem Budapest egy könnyű vacsora az M-ben és egy pohár sör a Csakajóban.
Nekem Budapest egy koncert a MüSziben és egy éjjeli gyros a körúton.
Nekem Budapest egy kenyai a Mantrában és negyvennégy oldal a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.
Nekem Budapest nem egy vértelen láger. Nekem Budapest egy bazsalikomos gueuze gyümölcsökkel feldobva. Vagy egy korszakos etalon egy meglepő csavarral. Talán. De mindenképpen valami olyan, amiről évekkel később is őrzök emlékeket.
Nem hiszem, hogy ez a sör nekem készült. Ahogy azt sem hiszem, hogy Budapestről szól.
