ReceptekNégylábú80 fokos pecsenye

80 fokos pecsenye

Vegyünk például egy kétkilós báránycombot. Egy héttel az elkészítés előtt oly módon parírozzuk, hogy csak egy vékony, körülbelül fél cm-es zsírréteg maradjon rajta. Olívaolajjal alaposan bekenjük, fokhagymákat, rozmaringot és kakukkfüvet nyomkodunk a csont köré és a húsrészek közé. Alaposan és szorosan becsomagoljuk zsírpapírba, hűvös helyre vagy hűtőszekrénybe tesszük egy hétre.

Az elkészítés napján elővesszük, szobahőmérsékletre melegítjük. (Ha kicsit erősnek érezzük a szagát, száraz ronggyal letöröljük.) Vastepsiben olívaolajon minden oldalról közepes lángon egyenletesen megsütjük. Ne forgassuk túl gyakran, mindenütt barnuljon meg jó alaposan. Ez legalább húsz percet vesz igénybe. Időközben hintsük meg durva tengeri sóval, frissen tört borssal. 110 Celsius fokra melegített sütőbe helyezzük, melyet azonnal leveszünk 80 fokra. A húst tegyük rácsra, a rács alá tepsit. 80 fokon négy-öt óra alatt elkészül, félóra ide vagy oda nem számít. Felejthetetlenül lágy és omlós lesz, de csak akkor, ha jó minőségű hússal dolgozunk. Mélyfagyasztott nem alkalmas erre a célra (sem). Ha marhát sütünk, akkor a húst akár két-három hétig is pihentethetjük előtte, ruhába tekerve a hűtőszekrényben (kétnaponta törölgessük szárazra).

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!