Hozzávalók
- 4 db 8-10 cm átmérőjű tésztalap levelestésztából,
kisütve (tegyünk rá nehezéket, ne emelkedjen fel túlságosan) - 2 zöld és 2 fehérspárga, hosszú és vékony csíkokra gyalulva
- 8 jakabkagyló
- 2 tojás sárgája
- ízesítéshez kevés sonkapor*, cayenne-i bors, római kömény
A spárgacsíkokat forró olívaolajon hirtelen megsütjük, kevés porcukorral karamellizáljuk, sóval és fehérborssal ízesítjük. A jakabkagylókat vízszintesen félbevágjuk, forró grillserpenyőn „megjelöljük” (épp csak rátesszük a grillre, melyen azonnal füstös illatot kap, s megjelennek rajta a grillezés nyomai). Ezután 75ºC-os sütőben 2 percig állni hagyjuk.
A tojás sárgáját sóval, sonkaporral és cayenne-i borssal ízesítjük, majd habosra keverjük. 40- 45°C-ra melegítjük.
A tésztalapot megkenjük kevés tojásmártással, erre rendezzük a spárgacsíkokat. Mellette sorba rakjuk a jakabkagylókat, vékony csíkban meghintjük őket kevés finomra vágott petrezselyemmel és cayenne-i borssal, s kétfelől csíkot húzunk a tojásmártásból.
Sonkapor: néhány szelet hajszál vékonyra vágott levegőn szárított sonkát kiteregetünk egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Lefedjük egy másik sütőpapírral, majd három órára 70ºC–os sütőbe tesszük. Miután megszáradt, mozsárban porrá zúzzuk.