ReceptekDesszertCrema Catalana ananásszal

Crema Catalana ananásszal

Hozzávalók (16 adag)

  • 12 tojás sárgája
  • 5 dkg keményítőliszt
  • 2 dl tej

A három hozzávalót összekeverjük, az így kapott tojásos krémet félretesszük.

  • 1 l tej
  • 0,5 l tejszín
  • 1 rúd vanília
  • 1 rúd fahéj
  • 10 dkg cukor
  • kevés sárgabarack-likőr
  • 4 lap zselatin
  • 1 ananász apró kockákra vágva

Összekeverjük a tejet, a tejszínt, majd cukorral, vaníliával, fahéjjal felforraljuk, állni hagyjuk.

Félóra elteltével kivesszük a fahéjat és a vaníliát, belekeverjük az előre elkészített tojásos krémet és a likőrt, majd nagyon kislángon néhány percig kevergetjük.

Kissé hűlni hagyjuk, hozzáadjuk a zselatinlapokat. (A zselatinlapokat előzőleg öt percre vízbe áztatjuk és kicsavarjuk.) Alaposan megkeverjük.

Tűzálló formák aljába teszünk egy-két kanálnyi ananászkockát, erre öntjük a krémet, hűtőszekrénybe tesszük.

Fogyasztás előtt a krémet kivesszük a hűtőszekrényből, egyenletesen megszórjuk barnacukorral, forró grill alá tesszük: a cukornak enyhén karamellizálódnia kell, de alatta a krémnek nem szabad megolvadnia. Háztartási boltban is kapható kis konyhai lángszóró, ezzel pillanatok alatt meg lehet olvasztani a cukorréteget.

A spanyol háztartásokban klasszikusan egy külön e célra készült vaskorongot izzítanak fel, ezt tartják a cukor fölé.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

Hozzászólás Facebook-, Google- vagy Twitter-bejelentkezéssel

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

6,979lájkolóTetszik
815követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Művelt alkoholista

Mese habbal

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Lázadó levesek

A magyar konyhának van egy régi nagy adóssága a gyümölcslevesekkel, ahol is egy bizonyos fajta lisztes-habarásos, tejtermékes meggyleves-készítmény ma is ikonikus. Édes és sűrű,...

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Konyhauniverzum

A főzés tudománya