ReceptekDesszertÉpoisse-golyó datolyával

Époisse-golyó datolyával

Librije bogy%c3%b3k l%c3%a9ben

Ehhez a szitára helyezett époisse sajtot grill alatt vagy sütőben felmelegítik, így az alátett edénybe kifolyik a belseje. Az immár folyékony sajtot félgömb alakú szilikonformába kanalazzák, s mélyfagyasztják. (Szilikonformák jobb üzletekben nálunk is kaphatók.) A fagyott gömböt azután agar-agar zselébe mártják, ami rádermed. Így melegítik fel újra, zseléburokban. Miután az agar-agar zselésítőszer 85ºC-ig megőrzi kocsonyásságát, a burok nem olvad meg. Belsejében viszont a sajt folyékonnyá válik. Ha az ember beleharap, egy vékony szőlőhéjhoz hasonló burok pattan el a foga alatt, amelyből krémes, érett sajt folyik szét.

Az agar-agar használata
A folyadék tömegének kb. 1%-át használjuk a porból. A port először hideg vízbe kell áztatni, majd a folyadék egyharmadával felforralni. Rövid forralás után adjuk hozzá a többi folyadékot, s hagyjuk hűlni, míg meg nem dermed (38ºC) Ezután már akár 85ºC-ig is szilárd marad.

A mellé adott tömény datolyagolyót hámozott, érett, friss datolyából gyúrják. A sajt- és gyümölcsgolyókhoz kevés híg zselé is társul, amely csirkelevesből és koncentrált késői szüretelésű fehérborból készül.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!