Az alkalomszerű vándorfőzések után a Balkezesek elérkezettnek látták az időt, hogy szintet lépjenek. A tavaly őszi Főzdefeszten debütált IPA-jukat, a Hopstert újra lefőzték és ezúttal folyamatosan szeretnék is piacon tartani: a cél egy állandó termék, ami a kiszámíthatatlan fellángolások után talán szélesebb körben is ismertté teszi az egyébként szimpatikus és fantáziadús főzőpárost.
A régi Hopstert sokan szerették. Nyilván a név és jól beazonosítható, ötletes címke is sokat nyomott a latban. Mindent összevetve nem volt egy rossz IPA, de a Balkezeseket valahogy kényszeresen egy csodásra sikerült házifőzetükkel, a Greyjoy-jal akarom azonosítani, amihez nem tudott felérni.
Az új Hopster ezúttal a Monyóban készült és egyelőre úgy néz ki, hogy a Balkezesek megtalálták a főzőállomásukat, mert hosszútávra terveznek a „konzervgyárosokkal”. A receptúra is módosult egy kicsit, a korábbi 6,5 helyett ezúttal egy tisztesebb, 7,7%-os IPA került a palackba.
Akárhonnan is nézem, a Hopster nem az a tipikus egykortyos sör: idő kell az értelmezéséhez. Az illata a kellemes ánizsosság, könnyed fenyőgyanta és mentaleveles jelleg mellett sajnos magán hordozza a Magnum komló egyen zöldséges jellegét is, de szerencsére nem olyan nagy mértékben, hogy lerombolja az összhatást. Ideig-óráig egy kis habaneros csipkedés is feltűnik, de a sör nem igazán nevezhető orrnehéznek. Az íz sokkal érdekesebb. Elsőre hangsúlyosabb karamellmalátázás és vajaskekszes jellegek dominálnak, háttérbe húzódó komlókarakter mellett. Nem is tűnik túl elegánsnak, de érdemes vele tovább haladni, mert a többedik kortyra kellemes harmónia alakul ki az egyre erősödő, ánizsos, mentás jellegek és a shortbread között, amit jótékonyan támogat a mélyen ülő fenyőgyanta és egy kevés bodzás virágosság. Az utóíz intenzíven keserű, igen gyantás, de ez abszolút jól áll a sörnek. A Hopster egy komplex, többdimenziós élmény, nem egy szimpla tucat IPA és bizton állíthatom, hogy túlszárnyalta az elődjét.
