Mese HabbalA Belga nem az én fesztem

A Belga nem az én fesztem

Img 4258

Tavaly után idén is ellátogattam többedmagammal a Belga Sörfesztiválra és két órányi poharazgatás után rá kellett jönnöm, hogy ez a fesztivál nem nekem készült. Nem a kukacoskodó sörsznob beszél belőlem, nem is az eltartott kisujjakat hiányolom és a legkevésbé sem szeretem vég nélkül szapulni a mostani sörfesztiválokat, mondván, hogy régen minden jobb volt. Nem szeretem kifejezetten a zsúfoltságot, de aki ilyen miatt panaszkodik, az maradjon inkább otthon. A Belga Sörfesztivál legnagyobb baja, hogy nem volt se jobb, se rosszabb, mint tavaly: egyszerűen semmit sem változott.

Talpas üvegpohár jár a belépő mellé, ami még mindig piros pontot érő húzás a műanyagpoharak és nejlonzacskó-aktatáskák országában, de nem tart már sokáig az egyeduralom, állítólag a júniusi Főzdefeszten is lecserélik végre a plasztikot. Fizetni zsetonnal lehet, 600 forint egy darab, amiért két deci sör jár. Egy kis üveg (0,33l) tehát 1000 forintba kerül, ami már kezdi megütni a drága sör kategóriát, de a belgások egyik legfőbb érve az szokott lenni, hogy ennyiért legalább a minőség állandó, ellentétben a magyar kisüzemi sörökkel.

Hát nem, ez így sajnos nem igaz.

A dolog több helyen is borul. Egyrészt idegesítően amatőr, hogy 0,33-as üvegekből csak két deciket töltenek ki, a maradékot pedig visszarakják a hűtőbe. Ennyi a jussod, csönd legyen, örülj, hogy egyáltalán kaptál: kicsit ilyen üzenete van ennek.

Ha épp olyan szerencsétlen vagy, hogy a te sörödet mondjuk 20 perce kérte valaki utoljára, akkor te először is megkapod a poharad aljára a már régóta nyitva álló, masszívan élesztős és alig szénsavas üvegalját – ami maradt az előző vendég palackjából – majd a kapsz a tetejére egy keveset egy újonnan felbontottból. A friss aromát és egy zsetonodat buktad, az élmény nem az igazi, semmi baj, következőnek majd trükközöl: csak akkor mész oda, ha vattaúj palackot bontanak neked.

Ennyit az állandó minőségről. Feleennyiért talán nem lenne ezzel semmi baj. Így viszont elég frusztráló.

Img 4233

Aztán ott van a másik gond, a jéghideg sör. Roskadásig van a fesztivál olyan italokkal, amiket minimum 10 fokon kéne fogyasztani, de ideális esetben még annál is melegebben. Ehhez képest az összes sör hűtőkben áll, 4-5 fokon. Sok helyen gond a túlhűtés, de itt aztán tényleg extrém módon. Aki egy gueuze-t vagy egy quadrupelt ilyen hőmérsékleten fogyaszt, az csak a pénzét szórja, semmit nem fog érezni a komplexitásából. Lehet szorongatni, melengetni, tíz percet várni, csak öt pohár esetében ugye az már ötven perc, annyit meg nem szívesen állunk a préda fölött, ha már egyszer levadásztuk.

Ehhez pedig már tényleg csak plusz adalék az, hogy hatodik nekifutásra sem sikerült egy sörhöz legalább minimálisan értő csaposbrigádot összeboronálni. Se hozzáértés, se háttérismeret, azt már meg sem mertem kérdezni, hogy milyen ízjegyeket várhatok egy-egy sörtől. Néha rá kell mutatni a palackra, hogy egyértelmű legyen, de a Tripel Hopnál is hamarabb kapunk sört, ha a „zöldüvegeset” kérjük. Úgy nyilván egyértelműbb.

Persze ittam jó söröket. És néha kellőképpen belemerültem egy italba vagy beszélgetésbe ahhoz, hogy feledni tudjam az igénytelenséget és a fesztiválhangulatot nélkülöző, steril atmoszférát.

De ez a rendezvény kis ráfordítással sokkal jobbá válhatna. Könnyen lehetne rajta javítani, ha lenne rá affinitás. Az igazság viszont az, hogy így is tele van emberekkel, így is prímán működik, ezért is mondom azt, hogy ez a fesztivál nem nekem készült. Ellentétben a tavalyival, amikor azt írtam, hogy egyszer megéri elmenni, most inkább úgy érzem, jobban jár az ember, ha ugyanezeket a söröket inkább otthon próbálja ki.

Változás meg majd akkor lesz, ha senki sem megy el. Vagy ha fekete hó esik májusban. Most hirtelen nem is tudom, melyiknek nagyobb a valószínűsége.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

  1. Az első két Főzdefeszt meg az első Sörfesztivál érdekességét leszámítva én úgy vagyok vele, hogy megy 4-5 éve ez a dolog de a legnagyobb fesztivál még mindig az nekem, hogy elballagok havi egyszer a Kertész utcába, megiszok 4-5 üveg sört és ennyi.

  2. Hasonló gondolataim támadtak nekem is ezzel a feszt-tel kapcsolatban. Már több éve terveztem, hogy kimegyek, de csak idén sikerült. Szerencsére a személyes társaság jó volt, a csajok itták a gyümölcsös söröket, én pedig tegnap a késői órákban elnézve a bejárat előtti kuponra várókat, inkább egy Hangoverrel „koronáztam meg” a tapasztaltakat… 🙂

  3. @a_sour_az_uj_IPA: Főzdefesztre még mindig szeretek kijárni. Bár változott a közönség és szerettem a Palotanegyedet, a Street Food Showt pedig nem tartom nagy számnak, még mindig sok új sör van és inkább van fesztiválhangulat, mint itt. Amúgy meg az egyre nagyobb tömeg jó mérőszáma egy fesztivál sikerének. A Budavári Sörfeszt (ha arra gondoltál), az meg amennyire jó helyszín, annyira szörnyű beltartalom.

  4. Amit írsz teljesen helyénvaló. Nekem a sörök többsége nagyon bejön, de szerintem is az árhoz képest elég mostohák a körülmények. Arányosan, bár a poharat nem viheted haza, nem drágább a Matróz kocsma söntése sem és 200 féle sör között válogathatsz.

  5. @zsombibacsi

    minden szavával maximálisan egyetértek, pont ugyan ezek voltak tegnap az észrevételeink…

  6. @zsombibacsi illetve azzal kiegészíteném, h ugye rengeteg belga típusnak jót tesz, ha elég sokat érik … nos úgy tűnik erre a fesztre általában még elég „nyersen” kerülnek be ezek a darabok…

  7. rambo13, zsombibacsi: Teljesen igaza de néhány magunkfajta BeerGeek-en kivűl ez Qrvára nem érdekel senkit :((

    És ezért nem is fog változni, mert a népek inni akarnak és jól érezni magukat és ezt meg is kapják, ennyi!

  8. @trouble: Így igaz. Én sem reménykedek. Csak max. abban, hogy ha a hűtőt lejjebb csavarják, azzal az áramfogyasztás is csökken (win-win helyzet). Bár valószínűleg ez sem érdekel senkit.

  9. zsombibacsi: Az utóbbi években én is eljutottam ide, hogy 12 celsius körül kezdenek kibontakozni ízek(sacc). És már otthon is kiveszem egy félórácskával a fogyasztás előtt az áldozatot. Nem is tudok most mondani kapásból olyan helyet ahol jó a hőmérséklet, ha emlékeim nem csalnak talán az Élesztő !?

  10. @trouble: Szinte mindenhol hidegebbek a sörök az ideálisnál, ennek technikai okai vannak. Könnyebb a habzást hidegen fékezni, plusz a kocsmák azt sem tudják megoldani, hogy eltérő stílusokat eltérő hőmérsékleten tartsanak (külön hűtőrendszer kéne). Én már le is szoktam az erről való panaszkodásról, mert ez gyakorlatilag mindenhol így van. Élesztőben tényleg ritkábban lehet túlhűtöttbe beleszaladni, de pl. a Jónás is viszonylag korrektebb ebből a szempontból. De ideális hőmérsékleten csapoló hely nincs.

  11. zsombibacsi : Igen kb. arról lehet beszélgetni, hogy hol a legjobb a helyzet. Mostanában sokszor már úgy csinálom, hogy kérek a sör elé egy nagy pohár vizet(néznek is bután :)). És így nem esek bazi szomjasan a jéghideg finomságnak, az meg víz ivásnyit melegszik !

Comments are closed.

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!