Takács Péter kétségkívül az egyik legérdekesebb tagja a vándorfőzők társulatának. A sörszakma komlóguruként ismeri, a hazánkban megtalálható különleges komlók szinte mindegyike az ő közvetítésével jut be az országba. Ilyen háttérrel szinte evidens, hogy a főzés gondolata felmerült. Azért az mégis úgy az igazi, ha az ember készterméket is fel tud mutatni, nem csak alapkészletet.
Az utóbbi egy évben a fővárosiak nagyon sok helyen találkozhattak a söreivel. Hatodík Íz néven futó gerillaprojektje keretében sok kisüzembe vitt már recepteket (Rizmajer, Bors, ER-PÉ, Gyertyános, Palóc) és nem is akármilyen sörök születtek ezekből. A Pest Ctrl egykomlós IPA-i, azok közül is különösen a zseniális Sorachi Ace-es darab, a Sláger névre hallgató ivósör-alternatíva, a Róth Zolival főzött téli black IPA vagy akár a tavalyi 424-es mind olyan darabok, amikre valószínűleg sokan emlékeznek a söntéspultokból.
Azért mondom, hogy Péter egy érdekes jelenség, mert a fentebb leírtak ellenére nem csinál sem maga, sem pedig a sörei körül nagy felhajtást. Pedig lenne mivel kérkedeni. A főzetek sokszor csak úgy felkerülnek a csapokra, mindenféle cirádás bemutató nélkül. Nincs intenzív kampány a közösségi oldalakon, nincs hírveréssel egybekötött fanfárhangoktól zengő premierest. Egyszerűen csak sör van. Legtöbb alkalommal kizárólag hordókban, de a gazdaüzemeknek hála néhány darab palackban is elérhető.
Takács Péter sörei közül jelenleg kettőt érdemes keresni. Az egyik a csütörtökön bemutatott Édes élet, ami egy Rizmajer Józseffel kollaborációban készített sör és a kivétel erősíti a szabályt alapon volt egy szűkkörű bemutatója Csepelen. A másik pedig az MIB névre hallgató baltic porter, ami talán az eddigi legjobb magyar próbálkozás a Mosaic komló megszelidítésére.
Az Édes élet egy chocolate stout és a stílus több képviselőjével ellentétben nem a keserűcsokoládés ízvilágáról ismerszik fel, egy kicsit egyedibb hangulat jellemzi. Takács Péter – jó érzékkel – az Aranyszalag kitüntetéssel díjazott Rózsavölgyi csokoládémanufaktúrától szerzett kakaóbabot. Ezt pedig nemcsak cefrézés és forralás során használta, hanem alkoholos esszenciát is készített belőle, amit a főerjedés vége után adott a sörhöz.
Az első felvonás nyugodt, békés. Melaszosan édeskés alapon kevés likőrösség, decens pörköltmaláta és száraz kakaóbabos jelleg viszi a prímet, határozottabb, földes és virágos komlójátékkal a háttérben. Az aroma tisztán cseng, se élesztősség, se zavaró alkoholos mellékzönge. A kortyban újraformálódik az egyensúly, abszolút jó értelemben. Közepes test, kevés tejkaramella és juharsziruposság adja a hátvédet az előtérbe kerülő kakaóbabnak. Ez jó és szép, a balanszírozás szerencsés, mert a kakaóbab nem mindig hálás alapanyag: túlzásba vitt használata borít mindent, porszáraz, kesernyés jelleget kölcsönöz, kis mennyiségben viszont hajlamos láthatatlanná válni. Az Édes életben nemhogy megjelenik, de szépen ki is hangsúlyozódik. Keserűcsokis, mogyorós-citromhéjas jellegű kávékat idéző világa pazar, a mellé társuló fanyar, nyers vörösáfonyás jelleg pedig még jobban ráerősít erre. A végefelé előrébb húzódik a likőrösség, talán ez zárásnak kevésbé szerencsés, de az összképen nem változtat igazán. Szép, jól eltalált darab.
Az MIB (mosaic in black) egy remek ujjgyakorlat Takács Péter favorit komlójával, a Mosaic-kal. Az aroma zseniálisan gyümölcsös, bodza, mangó, papaya, tamarind is felbukkan, emellett pedig egy vékony csíkban megjelenik a tejeskávés háttérzönge. A hidegkomlózás zseniálisan emeli ki a Mosaic virtuóz eleganciáját. A sör valahol a baltic porter és egy erősebb black IPA határán mozog, a komló dominál, néha előreengedi a tejcsokoládés, karamellás, szelíden pörkölt hátteret, de jellemzően inkább trópusi gyümölcsbombát zúdít ránk. A zárás viszont könnyed, alig keserű, mangós és tejeskávés.
Az Édes élet a Rizmajer jóvoltából palackban is elérhető, az MIB csapolva kapható. Plusz egy kis előzetes hír: jövő héttől Pineapple Noir néven egy black saisont is lehet majd keresni a kocsmákban, amit egy teljesen új keresztezésű Styrian Pineapple komlófajtával főztek.
