Tizenegy éve működik a salzburgi Ikarus, a világ első és máig egyetlen folyamatos gasztro-forgószínpada, ahol havonta a világ más pontjáról érkező szakács mutatja be a menüjét. A koncepció kidolgozásában nagy szerepet vállalt Eckart Witzigmann, az évszázad szakácsa, aki ma is a hely házigazdája.
A faladatot nyilván csak különlegesen képzett gárda képes megoldani. Ők kínálnak mindig saját menüt is, de ezzel háttérbe húzódnak a fő attrakció mögé, egyszer egy évben lépnek csak színpadra saját maguk vendégszakácsaként, augusztusban.
Tíz évig Roland Trettl volt az utazó főszakács, egy éve Martin Klein excecutive chef hoz havonta új tananyagot. Ő az étterem arca, akinek joga és kötelessége címlapsztorikban szólni a Hangar-projektről.
De elejétől fogva itt dolgozott a két jelenlegi konyhafőnök is, Jörg Bruch és Tomislav Dananic, akiknek joguk van hallgatni. Vagy akár megszólalni.
A színfalak mögött
Hogy kerültetek ide?
Tommy Dananic: Két éve voltam sous chef Johanna Meiernél, és akkor jött a hír a Hangar-projektről. Rögtön beküldtem a jelentkezést, de nem kaptam választ, ezért betelefonáltam. Roland Trettl csak ennyit mondott: „Tanuld meg először a nevemet leírni, lúzer!” És levágta a kagylót. Tény, hogy „Trettelnek” írtam a nevét, de a GaultMillau kalauzban olvastam így. Mivel ezen csak nem múlhatott a dolog, bementem személyesen. És megkaptam a lehetőséget.
Jörg Bruch: A salzburgi Pfefferschiffben dolgoztam, az már akkor is 17-18 GaultMillau pontos étterem volt. Szerintem mind a ketten úgy voltunk vele, hogy eltökéltük magunkat, egyszerűen nem volt mese: mindenképp ide akartunk jönni. Eckart Witzigmann neve elképesztő vonzerő volt, és Roland Trettlről tudtuk, hogy régi Witzigmann-tanítvány.
Nem olyan ez, mint egy folyamatos posztgraduális továbbképzés?
TD: Több annál. Olyan, mintha egy katona felváltva menne bevetésre az orosz télbe, aztán a szaharába, közben deszantosként, terrorelhárítóként és New York-i lovasrendőrként is dolgozna rendszeresen. Ha kapunk egy feladatot, már tudjuk, hogyan kezeljünk a mediterrán, az ázsiai vagy a skandináv témát. Jelenleg négy ember van a Földön, aki ilyen fajta tudással és gyakortattal rendelkezik: Roland, Martin és mi ketten.
JB: Ehhez persze éveknek kellett eltelnie, együtt nőttünk bele a kabátba. A lényeg az, hogy a főzés élő dolog. Ezért is tartom komikusnak, hogy egyes szakácsok féltékenykednek a receptjeikre és titkolóznak. Ugyanaz a recept mindenkinek a keze alatt másképp sikerül, te magad is másképp csinálod két különböző alkalommal. A recept inkább támpont és inspiráció, a lényeg a közös gondolkodás. A vendégszakács elmondja az elképzelését, mi is elmondjuk a mienket (részben muszáj is a helyi lehetőségekre adaptálni a dolgokat), aztán együtt dolgozzuk ki a végeredményt.
Mindig van az étlapon Ikarus-menü, és akad törzsvendég, aki külön ezért jön. Kézenfekvő, hogy önálló séfként is világszínvonalon teljesítenétek. Nem csábít a gondolat, hogy saját néven fussatok?
TDJB: Nem igazán. Nagyon nyomós érvek szólnak az Ikarus-koncepció mellett. Minket a vendégszakácsok tettek azzá, amik vagyunk, ilyen átfogó tudást máshol lehetetlen megszerezni. Nem érdemes egókérdést csinálni belőle, hogy nem forog a nevünk, mert itt biztonságban vagyunk, és közel sincs annyi gondunk, mint egy önálló séf-tulajdonosnak. És közben sokkal több lehetőségünk van kísérletezni. Ráadásul elkészíthetjük a saját ételeinket is, amihez az itt tanultakat is építőkockának használjuk, csak épp mást építünk belőle.
Nagyjából egy időben kezdtetek. Kialakult valamilyen munkamegosztás?
TD: Kiegészítjük egymást. Jörg például olyan, mint egy kreatív barkács, ha valamilyen céleszköz kell, azonnal megoldja – legyen az pecsét, szilikonforma, vagy a fácánhoz gegként ehető töltvényhüvely söréttel.
JB: Szerintem ezen a szinten nem árt, ha az ételnek története van, meglepő, élményszerű. Tommy pedig mániákus savbeállító, elmélyült a kérdésben, elképesztően különleges eceteket kóstoltat velünk. Ez nagyon fontos, ha nem éppen központi kérdés a konyhán: a savminőség és a savegyensúly.
A konyha sok feladatot lát el: vendégmenü, saját menü, vegetáriánus ételek, kávézót lát el, nagyszabású kitelepülések is vannak. Nem sok ez stressznek?
TDJB: Tény, hogy nincs sok nézelődés. Folyamatos az üzem, még fut az előző menü, máris indul az új. A hónap első napjai a legnehezebbek, aztán lazább lesz, de aztán megint jön az új menet. Ahogy Witzigmann séf úr mondja: a gyakorlat jó, a rutin rossz. Ha nem örülsz a munkádnak, akkor baj van, hagyd abba. 15-16 órás munkanapot nem lehet rossz hangulatban eltölteni, ez egy második család. Saját érdekünk, hogy jól érezzük magunkat. Egyébként véres viták is vannak köztünk, de ez része a játéknak. Sok hajat és vért hagytunk itt, de sokat is kaptunk cserébe. Ez így fair.
Inspiráció
Az alábbi ételek az Ikarus-team szokásos augusztusi szerepléseiből valók, az elmúlt évekből.