
A napokon belül megjelenő, 2015-ös Gault&Millau Kalauzban külön fejezet fog foglalkozni a hazai sörhelyzettel.
A Mese Habbal fontosnak tekinti, hogy a sörszcéna kiteljesedésével együtt egy igényes, tájékozott sörfogyasztói réteg is megjelenjen az országban. Ehhez igyekszik majd segítséget nyújtani az írás, egyfajta útravalóként a sörök kóstolásának és értékelésének világába. Emellett szó lesz benne a legkiemelkedőbb magyar sörfőzőkről és kézműves pubokról is.
A Gault&Millau Magyarországgal karöltve közös célunk, hogy hiteles képet tudjunk adni a magyar kisüzemi sörök helyzetéről. A most megjelenő kalauzban megtesszük az első lépést ezirányba, a jövőben pedig együttes erővel fogunk munkálkodni egy átfogó értékelésrendszer kidolgozásán.
Reméljük mind többen veszik majd ki a részüket egy magas színvonalú sörkultúra kifejlesztésében és szélesebb körben is terjedni fog az üzenet, hogy a kisüzemi sörökkel ma már lehet és kell is számolni.
A Gault&Millau kalauz október 9-én jelenik meg, online már előrendelhető.