Legyen közös cél a minőségi vendéglátás

7

Az éttermi világ nyilatkozatának megjelenés után a Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbi tájékoztatás közlését kérte a Magyar Gasztronómiai Egyesülettől.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatója

A szakképzésről szóló törvény 2011 végén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) szorosan együttműködve született meg. Az MKIK kifejezett kérésére került a törvénybe az a rendelkezés is, amely szerint a gyakorlati képzést folytató szervezetnél gyakorlati oktatóként egyes szakmáknál csak olyan személy dolgozhat, aki mestervizsgával is rendelkezik.

A vendéglátóipari szakmák jelzését követően a Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkársága egyeztetéseket kezdeményezett a hazai vendéglátóipari szakma számos képviselőjével kifejezetten a mestervizsgáztatással kapcsolatban.

A tárca felhívással fordult az érintettekhez, akiknek egy része már eljutatta javaslatait a tárcának, a megadott határidőre. Az egyeztetések tehát elindultak, a minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a problémát kölcsönös egyeztetés után megoldja.

Az NGM továbbra is számít a szakmai szervezetek együttműködésére, átfogó és konkrét javaslataira, hiszen a hazai gasztronómia minőségi fejlesztése közös érdekünk.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hogy is mondjam, eléggé visszafogott a minisztérium válasza, főleg annak a tudatában, hogy két év múlva igen rangos gasztronómiai esemény kerül Budapesten megrendezésre….

  2. Szeretném megkérdezni a hozzáértőket, hogy ha most a reklámszakmában eltöltött 5 év után, 28 évesen szeretnék szakács képzést szerezni, melyik az az iskola, ahol a körülményekhez képest a legjobb oktatást kaphatnám, és utána a legjobb gyakorlati helyeken folytathatnám a tanulást? Olyan képzés érdekelne, ami mellett dolgozhatnék. Számomra ez nem csak egy papír, de nyílván az is szükséges hozzá. Szerelemből csinálom tinéndzser korom óta, csak valahogy más felé sodort az élet. Előre is köszönöm a segítséget!

  3. kissdave: a jelenlegi iskolai képzés nem ajánlható. ha feltétlenül szükség van “papírra”, akkor valamilyen OKJ-s képzést kell elvégezni,

    a tudás érdekében járható út az önképzés: a/ olvasni és gyakorolni (Blumenthal, Locatelli, Szakácsok könyve, Bűvös Szakács, ha tudsz nyelvet, külföldi irodalmat) b/ bejelentkezni a legjobb éttermeknél motivált munkaerőként (GaultMillau kalauz 11 ponttól felfelé) c/ külföldön tanulni

  4. Köszönöm a válaszát. Beszélek nyelveket franciát és angolt, szóval az önképzés járható útnak tűnik. Eddig az amerikai professional chefből tanultam. Néztem már külföldi iskolákat is, de azok elérhetetlenek számomra, nagyon drágák. Gyakorlatra jelentkezni az okj-s vizsga nélkül is lehetséges? Igazából a kérdésem főként arra irányult, hogy melyik iskola okjs képzése a legkisebb rossz? Vannak kapcsolataim Franciaországban Lyonba, és Dél-Franciaorzszágban, így a vizsga után valószinű egy kinti étteremben tanulnék tovább, mivel ott a megélhetés is könnyebb, akkoris ha kezdetben mosogatni kell. Korábban írt egy MGE által tervezett tanfolyamról, a közeljövőben lesz ebben előrelépés?

  5. kissdave_x: Molnár Tamás ebben a pillanatban is egyeztetésen van, részben ettől is függ, hogy mikor tudja az MGE elindítani a tervezett képzést. Az OKJ-t megérdeklődjük.

Hozzászólás Facebook-, Google- vagy Twitter-bejelentkezéssel