Amikor néhány éve inoperábilis aneurizmát, azaz agyi ütőértágulatot diagnosztizáltak nála, látszólag sztoikusan fogadta: „Ha eljön az időd, akkor úgyis eljön”.
2012-ben zárta be chicagói éttermét azzal, hogy egyetemre megy, tanulni akar. Valójában vélhetően betegsége nem engedte a borzalmas munkatempót, de erről nem volt hajlandó nyilatkozni. Legendás borkészletét több mint egymillió dollárért árverezte el.
Charlie Trotter sosem járt szakácsiskolába (politológusdiplomája volt), de nagyon sok szakács tanult a keze alatt (köztük az Európában is jól ismert Grant Achatz).
Számolatlanul kapta a díjakat: a legjobb amerikai csúcskonyha, a legérdekesebb étel-bor párosítások, kifogástalan szervíz, legszebb szakácskönyvfotók… Látványos és hatékony alapítványi munkájáért humanitárius kitüntetéseket is kapott, és nem utolsó sorban 2 Michelin-csillagot is szerzett.
A nagy jazzgasztronómus („two riffs will never be the same…”)
Éltető eleme a kreativitás és az improvizálás volt, soha nem akarta pontosan ugyanazt az ételt elkészíteni többé. „A recepteket csupán iránytűnek szánom – írta. – Bárhol el lehet térni tőlük, ki lehet cserélni, el lehet hagyni hozzávalókat. Sőt: az egész receptet el lehet felejteni, a puszta fénykép is lehet inspiráció.”
Chicagóban 25 éven át vitte a Charlie Trotter’s-t, amelyet némi pikantériával „kuktafazék konyhának” neveztek egyesek, tekintettel a benne uralkodó óriási nyomásra. A séf nem ismerte a munkaidő fogalmát, és neheztelni tudott, ha valaki nem tartott lépést vele. Megszállott perfekcionista hírében állt, semmi sem volt elég jó, ami nem „tökéletes”.
E chicagói zászlóshajón kívül idővel több, és részben egyszerűbb éttermet is nyitott, de egyik sem lett igazán sikeres. Továbbra is megkapta az összes lehetséges „best of” kitüntetéseket, de egyre kevesebbet foglalkozott vele a sajtó, csökkent a vendégek érdeklődése is.
Talán azért, mert a megváltozott új világban már a szint tartása is hanyatlásnak számít. És más irányba fejlődött tovább a szakma: világszerte a megfizethetőbb, sokak számára elérhető minőség tört előre, karöltve az egyre színesedő etnikus és egzotikus beütésű konyhákkal.
Számos történet kering rabszolgahajcsár hajlamairól is, ami a régi, nagy csúcskonyhai szokások fényében teljesen normális lenne, de manapság e téren is változni látszik a világ. Annál is inkább, mert Amerikában egyre több női konyhafőnök tör az élre, akik azt bizonyítják, hogy konyhai fegyelem kulcsa nem feltétlenül a klasszikus idegenlégiós szokásjog. Vagy legalábbis több út vezet Rómába.
Senki sem vitatja Charlie Trotter személyiségének komplexitását, de azt sem igazán merné kétségbe vonni senki, hogy teljesítménye kolosszális.
Valódi úttörő volt, akiért a legtöbb tanítvány fenntartás nélkül tudott rajongani. Egyikük, Graham Elliot például tettlegesen kitaszigált étterméből egy újságírót, aki nyilvánosan bírálni merészelte Charlie Trottert.
Hagyatékában tucatnyi szakácskönyv is található. Az egyik magyar nyelven is hozzáférhető: a Magyar Gasztronómiai Egyesület ajánlására néhány éve az Alexandra Kiadó jelentette meg A főzés öröme (The Kitchen Sessions) című szakácskönyvét.
