ReceptekDesszertPêche Melba

Pêche Melba

Peche melba barack malna 3448

Hozzávalók

  • őszibarack
  • málna
  • vaníliafagylalt
  • ropogós édes morzsa
  • friss mandula

Mandulamorzsa

Azonos mennyiségű cukor, vaj, liszt és durvára vágott mandula keveréke.

A hozzávalókat összedolgozzuk, 24 órán át szobahőmérsékleten állni hagyjuk. Ekkor rövid időre a hűtőszekrénybe tesszük (így könnyebb dolgozni vele). Apró darabokat tépdesünk belőle, a darabokat sütőpapírral bélelt tepsin 180 fokos sütőbe tesszük. 7-8 perc alatt elkészül (vigyázzunk, könnyen megég.)

Gyümölcs

A őszibarackot mintegy 30 másodpercre forrásban lévő vízbe mártjuk, aztán rögtön jéghidegbe, lehúzzuk a héját. Citromlével és kevés porcukorral bedörzsöljük, hűtőszekrénybe tesszük. A gyümölcsöt felezzük, a magot eltávolítjuk.

Málnakuli (coulis)

Peche melba barack malna ribizli szeder 8434
  • 500 g málna
  • 50-100 g kristálycukor
  • fél citrom leve

A hozzávalókat turmixban összekeverjük, sűrű szitán átpasszírozzuk. Ízlés szerint kevés szirupppal hígítható.

M%c3%a1lnacoulis 2

Megjegyzés

Készíthető szamócából, eperből, áfonyából, szederből is. A cukor és a citrom aránya változhat a gyümölcs fajtája és érettsége függvényében. Ne cukrozzuk túl.

Összeállítás

Pohárba vagy kompótostálba 2 kis gombóc fagylaltot teszünk, meghintjük édes morzsával. Erre helyezzük a két fél őszibarackot. Málnapürét kanalazunk köré. Adunk rá még néhány szedret és bogyós gyümölcsöt, végül szálkára vágott mandulával fejezzük be.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,142lájkolóTetszik
983követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen.

Katt ide a részletekért!