Bűvös SzakácsMGEKözgyűlés 2011. április

Közgyűlés 2011. április

Jegyzőkönyv

mely készült a Magyar Gasztronómiai Egyesület ( 1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér 1 sz. alatt bejegyzett Egyesület) 2011. április 18. napján megtartott közgyűlésén.

Levezető elnök 16 órakor megállapítja, hogy a megjelent tagok száma nem éri el a kötelező 50% + 1 főt, ezért a közgyűlés határozatképtelen. Levezető elnök várakozást rendel el a 16 óra 30-ra kitűzött megismételt közgyűlésig.

Levezető elnök 16 óra 30-kor megnyitja a megismételt közgyűlést.

A közgyűlés helye a BONEX Kft. székhelyén, az 1134 Budapest, Szabolcs u. 29. sz. alatt van.

Jelen vannak az Egyesület külön jelenléti íven feltüntetett tagjai.

Napirend előtti felszólalás: Molnár Tamás és Molnár Attila emlékeztet arra, hogy az MGE korábban javaslatot tett az MNGSZ-nek a szakácsversenyek kapcsán (tartsuk külön a hazai selejtezőket, és a néhány legjobb mérkőzzön meg nemzetközi zsűri előtt, ennek nyertese induljon a BDOR-on).

Az MGE erre akkor nem kapott semmi választ, most azonban sürgető meghívást kapott a BDOR Hungary kapcsán folytatandó tárgyalásokra. Kiderült, a Hungexpo nyomatékosan arra törekszik, hogy egyesületünk valamilyen formán vegyen részt a BDOR versenyben. Ennek kapcsán a jelenlévők számos érvet felhoznak a részvétel mellett és ellen.

A megjelentek levezető elnöknek Pollok Lászlót kérik fel, aki a felkérést elfogadja, jegyzőkönyvezető Bittera Dóra, a jegyzőkönyv hitelesítői: Andrusch Péter és Takács Lajos.

Levezető elnök a márc. 30-án kelt meghívóban jelzett napirend elfogadását javasolja az alábbiak szerint:

  1. A 2010-es évről szóló gazdasági beszámoló, mérleg, közhasznúsági jelentés elfogadása

  2. Az Egyesület 2011. évi költségtervezetének elfogadása

  3. Az OTP-vel kötött szerződés, az OTP Klub étteremhálózat eddigi tapasztaltai,
    további rendezvények, lehetőségek

  4. Egyebek

Jelenlévők az ismertetett napirendet tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadják.

1.sz. Határozat: A PÜB elnöke ismerteti a 2010-es év gazdálkodását – bevételeit és kiadásait – ismerteti továbbá a 2011-es évre várható bevételeket és kiadásokat, levezető elnök javasolja a gazdasági beszámolók és az előirányzott költségvetés elfogadását.

A jelenlévők tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadják a 2010-es közhasznúsági jelentést (amely részben pénzügyi, részben tartalmi beszámolóból áll) és a 2011-es költségvetést.

2. sz. Határozat: Levezető elnök javasolja, hogy miután Bakcsy Árpád, Uj Péter, Kiss Zoltán, Szabó László és a Villa Medici megfelelő számú támogatóval és az elnökség jóváhagyásával felvételét kérte rendes tagnak, a közgyűlés is vegye tudomásul a tagfelvételt.

A jelenlévők tartózkodás és ellenszavazat nélkül jóváhagyják nevezettek felvételét.

3. sz. Határozat: Az OTP Klub étteremhálózat kapcsán Arnold Károly elmondja, ismer személyeket, akik elégedetlenek a klub honlapjával, gyakoribb frissítést szeretnének, és érthetetlennek tartják, miért nincs egy klubnak klubhelyisége. Javasolja, hogy a közgyűlés válassza meg őt az MGE és az OTP Klub közti kapcsolattartónak.

Jelenlévők ellenszavazat nélkül egyhangúan megszavazzák, hogy Arnold Károly ne legyen kapcsolattartó, de segítséget bármikor nyújthasson a kapcsolattartóknak.

Egyéb témák:

Gerendai Károly ismerteti a Budai Gourmet-val kapcsolatos terveket, amelyet azúttal ismét a Millenáris Parkban rendeznek, 2011. Június 2-5 között, ahová várják éttermek jelentkezését. Az esemény nem a Dining Guide Food Show partnerrendezvénye, még ha akadtak is megjelenések, ahol a szövegből erre is lehetett következtetni.

Pollok László ismételten felhívja az OTP Klubhálózat tagjainak figyelmét, hogy bármilyen rendezvényüket reklámozhatják az OTP Klub honlapján, ennek érdekében csupán idejekorán meg kell küldeni az esemény reklámját megszerkesztve, fotóval.

Bíró Lajos felvetésére, hogy kaphatnak-e listát a tagok az egyesület könyvtárában található szakkönyvekről, Pollok László elmondja, hogy a lista előkészületben van, egy fotós képet készít a címlapokról, de amig elkészül, addig is bárki kap tájékoztatást a könyvekről. Bittera Dóra elmondja, hogy az egyesület kért és kapott árajánlatot és katalógustervet a címszavakkal ellátott elektronikus adatbázis főlállítására, határidőről egyelőre nincs megállapodás.

Egyéb napirendi pont nem lévén, levezető elnök a közgyűlést bezárja.

Az egyesület jelenlévő tagjai mindannyian érvényes szavazatokat adtak le, a jelenléti ívet csatolják.

Budapest, 2010. május 31.

 

Konyhariport rovatunkból

Hozzászólások

Hozzászólás Facebook-, Google- vagy Twitter-bejelentkezéssel

Támogasd a Bűvös Szakácsot!

Az oldal fenntartása és fejlesztése költséges, a hozzáférés mégis ingyenes. Kérjük, támogasd munkánkat, hogy a Bűvös Szakács továbbra is így működhessen és fejlődhessen. (Részletek itt, a támogatáshoz katt az alábbi gombra.)

Karizmatikus étel

Itt is követhet minket

7,100lájkolóTetszik
949követőKövetés
2,250feliratkozóFeliratkozás

Támogasson minket adója egy százalékával! A Magyar Gasztronómiai Egyesület adószáma: 18116375-2-41

Médiapartnereink

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Ezt is ajánljuk még

Párizs alatt az ég

A Szajna partján annyi változatot forgattak Javert felügyelő váratlan és hirtelen öngyilkosságáról, hogy az már a virtuális elhunyt szellemének zaklatásával is felér. Forgatócsoportok évtizedek óta...

Kiemelt cikkek

Könyvek (Webshop)