A sonka tág fogalom, több műfaj összefoglaló neve. Alapvetően a hústartósítás egyik tradicionális módja. Alaptípusok: füstölt, füstölt-főtt, levegőn szárított. Fontos rendszerező elv még az, hogy van igazi sonka és álsonka.
A legjobb sonkák azért lettek híresek és drágák, mert különleges az alapanyag: a sertések szinte szanatóriumi körülmények közt élnek, földi sertésparadicsomokban csemegéznek, húsuk a megfelelő táplálástól és mozgástól egyedi ízű. Húsukból azután évszázadok alatt kialakult technológiákkal készül el a sonka. Egyetlen adalékanyag a jó minőségű só, leggyakrabban tisztítatlan durva tengeri só, amelynek viszonylag magas a természetes nitráttartalma. Hosszú, akár több éves érlelés alatt formálódik a végső “buké” (akár a palackérésnél). Mindez meglehetősen időigényes, ráadásul a hús közben sokat veszít a súlyából (akár 40 százalékot is).
A másik véglet az antisonka: a préselt, a modern injekciózott, a gyorsérlelt, a gyorsfüstölt. Lényege az olcsó alapanyag (iparilag gyorspuffasztott sertés), az előállítási idő extrém rövidítése, a folyadékveszteség minimalizálása. Egy kg húsból akár egy kg késztermék is előállítható, sőt, bizonyos volt baráti országok importtermék-vívmányai a 110 százalékot is elérik. A vízvisszatartó-képességet vegyi úton fokozzák, így alakul ki, meglehetősen rövid idő alatt, a sonka “bukéja”.
Ez a fajta olcsítás gyakorlatilag sonkahamisítás, elvégre minden porcikájában ellentmond a természetes tartósítás elvének, amelyből annak idején, a homály födte múltban kiindult a sonkaművészet. A “technológiai” álsonka az emberi esendőség húsjelképe. (Húsvét előtt sok efféle dömpingtermék egy hét, azaz egy hét alatt készül el.)
Magyarországon a természetesen készülő úgynevezett “hagyományos parasztsonka” (4-6 hetes pácolás, 1-2 nap szikkasztás, 1 hét füstölés, néhány hetes száradás után általában megfőzik) derűlátó becslések szerint a kereskedelmi forgalom 5% -át teszi ki. Amúgy nem mindenki derűlátó, pontos adat pedig nincs. Van viszont elgondolkoztató adat arról, hogy húsvét előtt egyes szupermarket-polcokon olcsóbb a kötözött “sonka”, mint a tőkehús.
A Magyar Nemzeti Gazda 1814. évfolyamában a kassai sódar pácolását imígy irja le:
„Végy fél font salétromot, három font közönséges sót mindeniket porrá törve. Végy még három marok fokhagymát, meg annyi fenyőmagot, ezeket is jól megtörve, vegyítsd össze jóformán. Ezzel dörzsöld meg erősen, a már villával vagy vastag árral jól megszurkált sódarakat és rakogasd bé egybe, sózás közben egy kis félfenekü átalakba, kemény nyomkodással és fenekeld be, hogy levegő ne férjen hozzá. Négy hétig hengergesd, mint az uborkát szokás egy oldalról-másikra, fenékről-fenékre. Akkor aztán szedd ki, aggazd fel egy heti füstre, innen akaszd föl száraz, szellős helyre: — eláll akár meddig s színes ize hatalmas.”
(Forrás: Bittner János hentesmester, kormányfőtanácsos)
Híres sonkák
Prágai
A “prágai” a füstölt-főtt sonkák nemesebb változataként vonult be a köztudatba. Mivel nem védett név, számos országban gyártják, eltérő fűszerezéssel és füstöléssel. Prágában régen nagy súlyt helyeztek a sonkakészítő mesterek a jó minőségű fiatal hússertés beszerzésére. Salzburg-környéki halleini sóval sózták, majd sós, salétromos, cukros, fűszeres pácba került (borókabogyó, babérlevél, koriander), szikkadás után inkább rövidebb ideig hidegen füstölték. Gyakran fogyasztották melegen, főételnek – főve vagy sütve –, például madeiramártással, avagy kenyérben sütve. A jó prágai jó választás a sonkás tésztához is.
Schwarzwaldi sonka (füstölt)
Igen karakteres, erőteljes aromája van. Idősebb, hízott (nem ritkán 300 kg-os) sertésekből készül, melyeket hagyományosan gabonával, burgonyával, íróval tápláltak. A csontozott sonkát szárazon pácolják, kézzel dörzsölik be a sót, majd saját levében forgatják. Hosszabb szikkadás után füstölik friss fenyőfélék füstjén, hidegen. Részben ettől kapja sajátos ízét és színét, de fontos még, hogy szabad levegőn is szikkadjon, érjen. Elvárt tulajdonsága a szép zsírréteg. Hasonló módon készül császárhúsból is szalonna.
(Fotó: Badische Zeitung)
Védett földrajzi elnevezés, a sonkának Schwarzwald területén (Baden-Württemberg) kell készülnie, de a hús származhat más német régiókból vagy akár külföldről. Európában ez a legtöbbet forgalmazott füstölt sonka.
Pármai sonka és San Daniele
A kettő közül az Emilia-Romagnában készülő pármai a híresebb. Eredetvédett sonka, a minőségét, az állattartási és technológiai előírások betartását konzorcium ellenőrzi, az adja a kész és elfogadott sonkára a koronás pecsétet. A sertést a parmezánsajt gyártásánál keletkező tejsavón, takarmányárpán, kukoricán, gyümölcsön tartják, 160-180 kilósan vágják. Mint minden jó sonkánál, külön szakember végzi a sózást, legalább 6-12 hónapig szárítják a levegőn, néha tovább.
A San Daniele hasonlít a pármaira, szintén eredetvédett, de sokak szerint jobb. Egyébként drágább is. Az északkelet-olaszországi Friuli híres terméke. Ez is lágyan sózott (ahány kiló, annyi napig), sózás után a lemosott sonkákat egymásra rétegezve préselik, így további folyadékot veszít és elnyeri jellegzetes mandolinformáját. Három hónap elteltével sertészsír, rizsliszt, só és bors keverékével kenik be, hogy ne száradjon ki, de a hús közben csendesen érjen belül. Egyébként a pármaihoz hasonlóan nincs adott regionális sertésfajtához kötve, több fajtából készülhet. A sertésnek azonban meghatározott időtartamot ellenőrzött tartási körülmények között kell töltenie a régióban.
Klasszikusan a pármait és a San Danielét tálalják sárgadinnyével, friss fügével, vajas spárgával, tépdesik tésztaételekre, tekerik grissinire. Minden esetben fátyolvékonyra vágják, így érvényesül legjobban a hosszú munka eredménye: a sajátos lágy zamat.
Serrano
A serrano a spanyol összefoglaló neve azoknak a levegőn szárított sonkáknak, amelyek nem köthetők sem fajtához, sem területhez, sem speciális tartási módhoz. Mondhatni úgy is, hogy mindenféle levegőn szárított sonkát jelent, ami nem iberico.
Többnyire fehér sertésből készül, ezért a spanyolok nevezik “fehér lábú sonkájának” is (jamón de pata blanca). Többnyire egyszerűbb, és mindenképpen vegyesebb minőségi kategória, mint az iberico. Spanyolországban kiváló minőségű sonka készül mangalicából is. Ez – ha úgy tetszik –, egy “fekete lábú serrano”, hisz a mangalica lába is fekete.
Maga a serrano kifejezés “hegyit” jelent, onnan ered, hogy régen hegyi szélcsatornákban száradtak a sonkák.
Ma már a legtöbb sonka szabályozható hőmérsékletű és páratartalmú szárítókban készül, száradásukat nem bízzák a véletlenre.
Iberico
Az extremadurai iberico-sonka karizmáját tekintve, a bretagne-i homárral, a Ossietra-kaviárral, a champagne-i pezsgővel említhető egy napon. 100 kilós korukban kezdik el hizlalni őket, a minimális vágási súly 140 kg, a sonka minimális érlelése 20 hónap. Könyvtárnyi irodalma van annak, miért is ilyen jók ezek a sonkák. Kutatják a makk titkát, a sonka lágy, jó összetételű zsírját pedig az orvosok kimondottan javasolják olyanoknak, akiknek magas a koleszterinszintjük. A valenciai egyetem a megfelelő tölgyek újratelepítésén fáradozik, amelyek már viszonylag korán (nemcsak ötven évesen) alacsony csersavtartalmú makkot teremnek, mert ezt szereti a disznó.
Az “iberico” a fekete lábúnak is nevezett, félvadként számon tartott ibériai sertésfajta neve. Az ebből készülő sonka a jamón iberico, melynek három minőségi kategóriája van.
A legalacsonyabb fokozat a cebo: ez meghatározott gabonán tartott sertésből készül. Magasabb minőségi fokozat a recebo: a fekete lábú sertés fő tápláléka itt már a makk, kiegészítőként azonban – legfeljebb 30 százalékban – kaphat ellenőrzött gabonafélét is (elsősorban búzát, árpát, kukoricát).
A legmagasabb szint pedig a bellota: az állat már nem kap gabonakiegészítőt, legalább napi 3 kg makkhoz kell jutnia (szigorúan szabályozzák, hány sertés lehet egy hektárnyi területen). Akad azonban termelő, amely ennél jóval többet garantál (ahol 7 kiló makkhoz jut az állat). Ez a Joselito-cég, amely szinte minden eredetvédelmi előírást “túlteljesít”: 180 kg fölötti állatokat vágnak csak, rövidebb ideig sózzák a sonkát, tovább érlelik. 24 hónap előtt nem hozzák forgalomba, “reserva” sonkájuk három évig érlelődik. Íze különlegesen “diós-olajos”, sajátosan édeskés.
A sonkát a spanyolok hazai pályán “jamoneróban” tartják (sonkatartóban), és vékony, hajlékony késsel vágják a hajszálvékony sonkaszeleteket. A kicsontozott verziók jobbára a turistáknak készülnek vagy exportra, olyan helyekre, ahol géppel is vágják a sonkát.
Mangalicatragédia
A helyzet az, hogy nekünk is lehetne világhírű jó sonkánk. A mangalica azon kevés sertések egyike, amely vetekedni tudna az ibericóval. A New York Times-ban nemrégiben jelent meg cikk arról, hogy a japán fekete marha után a mangalica lesz a következő nagy “világhódító” – az európaiak és a japánok után az amerikaiak is felfedezik ezt a jó minőségű sertést. (NYT, Betting on the Next ‘It’ Pig, Dec. 28, 2010)
Megszólal a lapban – ahogy később a HVG-ben is – Holló Ernő, az Amerikában élő magyar állatorvos, aki maga is hobbitenyésztő. Elmondása szerint a tengerentúlon máris üzleti siker a mangalica: egy amerikai bankár fedezte fel, ám de Ausztriából importál, osztrák sztárszakértők segítségével.
Magyar termelőkkel és hivatalos helyekkel nemigen sikerült kapcsolatot felvenni, erről az orvos ezt mondja: “Egy ismerősöm, egy üzletasszony, nemrégiben igyekezett kapcsolatba lépni magyarországi tenyésztőkkel, termelőkkel és, ha jól értettem, a minisztériummal is – magyar mangalicát hozott volna be Amerikába. Odahaza azonban még csak nem is viszonozták a telefonjait, nem válaszoltak az e-mailjeire. Nekem is van hasonló élményem, tudniillik magyar illetékesek – talán mert nem értenek angolul – nem reagálnak megkereséseimre. Pedig, higgye el, nagyon szeretnék segíteni a hazámnak“ (hvg.hu, 2011. január 04., kedd).
Van tehát kitűnő genetikai adottságú mangalicánk, de a szokásos képmutatás veszi körül. “Hungarikum”, de jó minőségű feldolgozott hústermékhez, vagy akár jó mangalica-tőkehúshoz Magyarországon gyakorlatilag nem lehet hozzájutni. Ami a piacokon kapható e néven, az vagy nem mangalica, vagy rosszul tartották. Van néhány jól tartott állomány az ország területén, de ezeket Olaszországban vagy Spanyolországban dolgozzák fel, jelentős vásárló Japán is.
Pontosabban van egy hazai húsfeldolgozó, amely szerez jobb mangalicát. Ami ebben az üzemben megmaradt, azt az élvonalbeli éttermek eddig meg tudták vásárolni egy kereskedő közvetítésével, de most ez a forrás is elapadt.
Mindezt a Mák Bisztró konyhafőnöke, Huszár Krisztián így foglalja össze: “Érthetetlen és felháborító, hogy Magyarországon nem lehet tisztességes mangalicát kapni. Egyébként a magyar hentes és mészárosiparról is megvan a sommás véleményem: küldenek mangalicát fehér lábbal, a farkat és a fartövet együtt vágják, igyekeznek drágábban adni. A mangalica önmagában nem nyerő. A rosszul táplált, ólban tartott állat zsírja mindent elárul a minőségről.”
Ha nem is ólban, s nem is tápon tartják, hanem kukoricát adnak neki, a jó íz szempontjából az sem az igazi megoldás. Holló Ernő a HVG-ben:” …a magyar termelők végig kukoricával táplálják az állatot. Az osztrákok vagy a baszkok, spanyolok viszont – ahogy én is itt az én háztájimban – búzával, árpával etetjük, a legvégén pedig én makkon tartom a jószágot. A génelőnyt ugyanis a kukoricatakarmány elnyomja, viszont egészen más, mondhatni magasabb rendű a húsa és a főként a zsírja az osztrák-spanyol metódussal nevelt mangalicának“.
A resztli
Húsvét után akadhat egy s más sonkamaradék. Ez itt néhány sonkafelhasználási ötlet. Egyik-másik sonkán kívül mással is működik.
Sonkás kocka
Klasszikus tésztaétel, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy egyfajta “monarchikus lasagne”. A különbség az, hogy a húsragu helyett itt sonkát használunk, a besamelt kicsit hígra készítjük, és tojáshabbal lazítjuk. Vannak, akik sajtot is reszelnek rá, mások nem. Friss házi tésztával, türelmesen készített besamelmártással, tisztes sonkával kiváló étel, ráadásul igen jól előkészíthető.
Sonkás kocka
Besamel
- 40 g liszt
- 60 g vaj
- 600 ml tej
- só, késhegynyi cukor, fehér bors, szerecsendió
Besamelt készítünk. A habzó vajhoz adjuk a lisztet, 2-3 perc alatt világos rántást készítünk (a rántás ne kapjon színt). Felöntjük a tej egyharmadával – a tej legyen meleg, de nem kell forrnia.
Az egészet felforraljuk, kis lángra tesszük, habverővel keverjük, és több részletben adjuk hozzá a többi tejet is. Két percig kevergetjük, majd lehúzzuk a tűzről, ízesítjük. A szerecsendiót frissen reszeljük, a borsot frissen őröljük. Ha nem használjuk fel azonnal, akkor vajjal bekenjük a felszínét, vagy folpakkal lefedjük, vagy vajjal megkent műanyagfóliát terítünk a felszínére, hogy ne bőrösödjön.
A besamelhez langyosan keverjük hozzá (kb. 30 °C) óvatosan a tojáshabot (először az egyharmadát belekeverjük, a maradékot hablapáttal beleforgatjuk).
Összeállítás
- 3 tojás fehérje, nem túl keményre verve
- 400 g tojásos tészta
- 300 g jó minőségű főtt-füstölt szeletelt sonka (pl. egy jobbfajta prágai)
Használhatunk szárított csuszát vagy készen kapható lasagnét. Kétségtelen azonban, hogy a frissen készült házi tészta a legjobb. Ehhez az ételhez a lehető legvékonyabbra nyújtjuk ki a tésztát.
A tésztát lobogva forró sós vízbe dobjuk, majd gyöngyöző forrással készre főzzük. Friss tésztánál ez körülbelül 2 perc, szárítottnál 8-10 perc. Leszűrjük, langyos vízzel leöblítjük, tálba téve kevés vajat keverünk bele.
Vajjal kikent tűzállótálba rétegekben lerakjuk a kifejezetten vékonyra kinyújtott tésztát a sonkás besamellel. Ezt 5-6 cm magasságig ismételjük. Végül besamellel fejezzük be, borsónyi vajdarabokat teszünk a tetejére. 180°C-os sütőbe tesszük 10-15 percre. 8×10 cm-es adagokra vágjuk, melegen tálaljuk. Paradicsommártást adunk mellé.
Paradicsommártás
Olívaolajon finomra vágott hagymát és fokhagymát párolunk, néhány csipet sóval és cukorral ízesítjük, hozzáadjuk a hámozott, kockára vágott érett paradicsomot. Felmelegítjük, majd 120 °C-os sütőbe tesszük 40-45 percre, fedő nélkül. A szószt átpasszírozzuk vagy villával szétnyomkodjuk.
Szezonon kívül a legjobb megoldás, ha egészben eltett konzervparadicsomot használunk a levével együtt, avagy befőzött paradicsomlevet.
Besamel
A besamel – lényegét tekintve – egy világos vajas rántással sűrített tej. Állaga lehet könnyű, mint a vékonyabb mártásoké (például gnocchihoz), vagy lehet sűrűbb (például sós felfújthoz vagy sonkás kroketthez). További részletek A főzés tudományában
Sonkás krumpli
Azt is mondhatnánk, hogy ez a rakott krumpli és a francia dauphinois fúziója.
Sonkás rakott krumpli (burgonyagraten)
Hozzávalók
- 800 g salátaburgonya (pl. kiflikrumpli)
- 500 ml tej
- 300 ml tejszín
- 20 g vaj
- 3 gerezd fokhagyma, ebből kettő vékonyra szelve
- 1 szál kakukkfű
- 1 babérlevél
- frissen őrölt bors, szerecsendió, só
- császárszalonna, vékonyra szelve
A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, szárazra töröljük. 3 mm vastag szeletekre vágjuk vagy gyaluljuk. Felforraljuk a tejet és a tejszínt, hozzáadjuk a burgonyát, a szeletelt fokhagymát, kakukkfüvet, babérlevelet, borsot, szerecsendiót. Sózzuk is. Lehúzzuk a tűzről, és lefedve 20-30 percig állni hagyjuk.
A sütőt 140 ºC-ra előmelegítjük. Fokhagymával bedörzsöljünk egy szögletes (kenyérsütő) formát, vajjal vékonyan kikenjük, császárszalonnával kibéleljük. A burgonyából 15 mm vastag réteget rakunk a kibélelt formába, majd még egy vékony réteg császárszalonnát helyezünk rá, aztán még egyszer ugyanannyi krumplit rétegezünk rá (kb. 3 cm magas legyen). 70-80 percre a sütőbe tesszük. Kiborítjuk, tálalás előtt forró grillel rápirítunk, hogy a szalonna szép színt kapjon.
Másik lehetséges megoldás: még vékonyabbra (1 mm-esre) vágjuk a burgonyát, nyersen tűzállótálba rétegezzük (max. 2 cm magasan), leöntjük forró tej és tejszín keverékével, fűszerezzük mint fönt. 120 ºC-os sütőbe tesszük két órára.
Jól kezelhető és szépen tálalható, ha kisebb formákat használunk. Amikor elkészült, 50ºC-on két órán át melegen tartható. Hogy ne száradjon ki, alufóliával lefedjük.
Vághatjuk szögletesre is: a fotón látható garnírungok: tejföl, finomra vágott petrezselymes sült paprika, továbbá egy félkemény tojás sárgája és néhány szilánk Maldon-só.
Sonkás krokett
Sonkás krokett
Hozzávalók
- 2 közepes fej hagyma, finomra vágva
- vaj a hagymapároláshoz
- 250 g főtt füstölt tarja (vagy sonka)
- sűrű besamel (1 l tej, 100 g liszt, 100 g vaj felhasználásával)
Nagyon jól előkészíthető étel, tálalható aiolival, majonézzel, tartárral, rémoulade-dal, házi kecsappal. Egyébként sonka helyett készíthetjük főtt vagy sült csirkehússal, füstölt nyelvvel, rákhússal is.
Magas falú edényben, kis lángon a hagymát vajon egyenletes zsemleszínűre pároljuk (kb. 10 perc). Hogy ne égjen le, időről időre egy-egy kanál vizet vagy húslevest adunk hozzá. Hozzáadjuk a finomra főtt füstölt tarját, s belekeverjük a (szerecsendióval, sóval, cukorral ízesített) besamelbe. Keverhetünk még bele 2 evőkanál finomra vágott petrezselymet is.
A masszából hengert vagy gömböt formázunk, panírozzuk, 180-190 ºC-os forró olajban aranybarnára sütjük (körülbelül egy perc alatt). Papíron alaposan leitatjuk. Inkább sör-, mint borkorcsolya.
Croque-monsieur
Hozzávalók
- toasztkenyér
- gruyère/ementáli sajt
- füstölt-főtt sonka
- vaj
- dijoni mustár
(sonkás-sajtos melegszendvics ropogósan)
A francia croque-monsieur-nek hívja, a katalán bikininek (háromszögbe vágja), Madridban combinado néven rendelhető. Az angolok Welsh Rabbitnek mondják (“velszi nyúl”), a portugál nemes egyszerűséggel tosta mistának (vegyes tószt).
Sajtnak talán a legalkalmasabb egy jó ementáli. A franciák gruyère-rel készítik, a spanyolok manchegóval, ezek mind jók, de ügyeljünk rá, hogy a sajt fiatal legyen, máskülönben az érett-erős sajtíz elnyomja a decensebb sonkát – legyen az füstölt-főtt vagy szárított. A sonkák közül egy jó füstölt-főtt a legjobb választás.
Az egyszerű tökéletesség egyik megtestesítője – feltéve, hogy a kevés hozzávaló rendben van, és stimmelnek az arányok. Készíthető serpenyőben, sütőben, a kettő kombinációjával vagy kontaktgrillben.
Alapváltozat
Két tósztkenyeret megkenünk hajszálvékonyan szobahőmérsékletű vajjal és még vékonyabban dijoni mustárral. Az egyik szelet megkent oldalára egy szelet sajtot, egy szelet sonkát, majd ismét sajtot és sonkát teszünk (ezt még egyszer megismételhetjük), erre kerül a másik tószt, a vajas felével lefelé.
Vastag falú serpenyőben vajat olvasztunk, ebben eléggé mérsékelt lángon, habzó vajon mindkét oldalán 2-2 percig pirítjuk, majd 200°C-os sütőbe tesszük, hogy a sajt megolvadjon a belsejében (kb. 5-5 perc mindkét oldalon). Nem kell túl sok zsiradék, és türelmesen kell készíteni, hogy kívül ne égjen meg, de a sajt se maradjon “nyers” és hideg.
Variációk
A leggyakoribb variáció a croque-madame, amelynek tetejére tükörtojás kerül. Másik megoldás: az egyik sajtréteget Mornay-mártással (= sajttal ízesített besamel) helyettesítjük. Vagy pedig a tetejére kenjük a Mornay-mártást, így tesszük vajjal kikent serpenyőbe, ezzel tesszük grill alá. Gyakori változat a bundás: ehhez a töltött kenyeret tejjel felvert tojásba mártjuk, így sütjük meg serpenyőben.
Croque-monsieur à la Harry’s Bar
A legendás velencei Harry’s Bar évtizedek óta arról nevezetes, hogy zseniálisan ötvözi az egyszerűséget a luxussal. Emblematikus ételeinek egyikét croque-monsieur néven kínálja.
Ehhez 250 g kockára vágott ementáli sajtot robotgépben összekeverünk egy nagy tojássárgájával, egy evőkanál Worcester-szósszal, csipetnyi cayenne-i borssal, kávéskanálnyi dijoni mustárral. Ha szükséges, hígítjuk némi tejszínnel.
12 szelet levágott héjú tósztkenyeret egyenletesen megkenünk a sajtkrémmel, hatot lefedünk főtt sonkával, a másik hat szelet kenyérrel befedjük (megkent felével lefelé).
A velencei bárban olívaolajjal kikent serpenyőben sütik, mindkét oldalán arany színűre. Téglalap alakra vágva tálalják, a végét szalvétába csomagolva.
