
Hogy az élet nem fenékig tejfel, azt minden óvodás tudja. Ez afféle rutinfenyegetés a felnőtt-társadalom részéről, hogy az ember ne érezze magát olyan nagyon jól, még gondtalan gyermekként se. Az üzenet egyik kézzel fogható formája a főzelék.
“Ezt meg kell enni, mert egészséges” – mondják, miközben a gondtalan napközis érzi, hogy a dolognak még a szaga sem stimmel. A zöldség, ha szétfő, mancsos és posványszagú. Ha sok csirizzel is szaporítják, akkor végleg lelepleződik a dolog: az egészet azért találták ki a felnőttek, hogy packázzanak a gyermekkel, akitől irigylik a gondtalanságot. A rossz főzelék ráadásul nem is egészséges: a rosszféle zsiradék a gyenge minőségű szénhidráttal tipikus példája az egészségtelen kombinációknak.
A sokat szenvedett főzelékműfaj megérett egy nagy reneszánszra. És a közönség is megérett arra, hogy a szakácsok komolyan vegyék végre a zöldségeket. Hogy elkezdjenek kísérletezni, szem előtt tartva azt, hogy mindenekfölött maga a zöldség legyen friss és jó ízű. A konyhaművészet feladata az, hogy ezt érvényre jutassa.
Igen sokszor elég a főzeléknek egy kevés abból a léből, melyben a zöldség fedő alatt párolódott (kevés vaj és alaplé). Ezt lehet azután kombinálni például kevés vinegrettel (ecetolajöntettel), ahol az ecetek és olajok palettája szinte végtelen.
A zöldséget tálalhatjuk egyszerű pecsenyelével vagy még egyszerűbb barnított vajjal. Esetleg zöldfűszermártással, fűszervajjal vagy beurre blanc-nal. (A beurre blanc-hoz finomra vágott párolt salottával fehérbort sűrítünk sziruposra, majd jeges vajjal montírozzuk.)
Az alábbiakban néhány további recept következik, melyekben a panelszerű rántás/habarás, fűszerpaprika/tejföl elemeket valami más helyettesít. A főszereplő a zöldség, az esetleges feltét csak kiegészíti a zöldségtányért. A közelmúlt új éttermi kísérletezéseiből az derül ki, hogy erre igen erős igény mutatkozik a közönség részéről is.