Az Oktatási és Kulturális Minisztérium
és a Magyar Gasztronómiai Egyesület
meghívására
2008. június 14-én érkezik
Budapestre Eckart Witzigmann
a Reneszánsz Év – 2008 program keretében
Délután fél ötkor várjuk a Ferihegy 2 repülőtéren.
Látogatását támogatja a minisztérium Reneszánsz Irodája.
Hivatalos sajtótájékoztató: június 17-én 10 órától, Gerbeaud/Budapest
(Portré: Redbull Photofiles)
A Szépművészeti Múzeumban az első estén veszi át a kimelkedő vendéglátásért adományozott Seven Stripes and Stars díjat, melyet a Hotel Kempinski is megkap.
Eckart Witzigmann egy hétig marad Magyarországon.
Szakácsok, újságírók és érdeklődők három alkalommal beszélhetnek vele személyesen – a dátumok és helyszínek a következők:
Június 16 13 óra Tállya, Oroszlános Étterem
Június 17. 10 óra Gerbeaud (HIVATALOS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ)
Június 18. szerda 14:00 Balatonszemes, Kistücsök Étterem.
A német kulináris csoda
Ha német nyelvterületen belép egy csillagos étterembe, mindenki így köszönti: „Jó napot, séf úr”. Arrafelé mindenki saját konyhafőnökének és mesterének tekinti őt, hisz már életében legendává vált. Egyszer s mindenkorra változtatta meg Németország és Ausztria gasztronómiai történelmét. Ő volt az első nem francia háromcsillagos, aki alapos franciaországi előtanulmányok után alaposan „portalanította” a német és osztrák konyhát, s kinyitotta az „ablakokat”.
Egyfelől császári és királyi birodalmi szakács, másfelől világfi. Tökéletesen képzett „francia” szakács, akit lenyűgözött a Távol-Kelet, erősen vonzódott az olasz tésztaételekhez, s később a spanyol konyhához is.
Azok a szakácsok, akik ma német nyelvterületen az élvonalban dolgoznak, túlnyomórészt az ő tanítványai, s ma is terjesztik a „Witzigmann-vírust” – azt a fajta maximalizmust, melyben a hagyomány magától értetődően él együtt a természetes nyitottsággal.
Németországnak ma majdnem annyi Michelin-csillaga van, mint Olaszországnak és Spanyolországnak együttvéve, vagyis Európában megkérdőjelezhetetlen a második helyük a franciák után.
Egy szakács élete
A hatvanas években tanulta ki a szakmát, olyan helyeken, mint a Haeberlin és a Troisgros ház, Paul Bocuse és Roger Vergé. Tizenhárom évet töltött külföldön, dolgozott Svédország legjobb éttermében és az Egyesült Államokban is.
A hetvenes években futott be Münchenben, először a Tantrisban, majd saját Aubergine nevű helyén. 1980-ban francia nyelvterületen kívül elsőként kapta meg a Michelin három csillagát, ami világszenzáció volt.
A három csillagot a nyolcvanas években erőltetett menetben stabilizálta: hajnalban kezdett a piacon, éjfél után még a tűzhelynél kísérletezett, közben elvárták, hogy fürdőzzön meg a törzsközönség szeretetében. Ez így ment mindaddig, míg a kilencvenes években valaki fel nem jelentette néhány gramm kokain birtoklása miatt, melynek forrásáról nem volt hajlandó beszámolni. Ekkor megvonták az étteremkoncesszióját.
A rajongók egy emberként lázadtak. A Süddeutsche Zeitungban és a Frankfurter Allgemeinében jobb- és baloldali közéleti személyiségek és művészek teljes oldalas hirdetés jelentettek meg, rajta kétszavas üzenet: „Köszönjük, Eckart!” A francia GaultMillau kalauz 1994-ben az „évszázad szakácsa” címmel tüntette ki (amit rajta kívül csak Paul Bocuse, Joël Robuchon and Frédy Girardet kapott meg).
Azóta a német és osztrák kulináris közélet Witzigmann előtti és Witzigmann utáni időkről beszél, mintegy magától értetődően.
Új karrier
Eckart Witzigmann sok étele vált klasszikussá, stílusa ma is sokakat inspirál. A nagy klasszikusok közé tartozik a tormás kéregben készült vadlazac vodkás-rizlinges krémmártással, s a mézeskalácsfelfújt barna sörös sodóval. Egyik leghíresebb étele a Rumohr-borjúmirigy. Ez igazi luxusfogás: libamáj, szarvasgomba és briz pármai sonkába és vékony filotésztába göngyölve. Póréhagymás pezsgőmártást adott hozzá. Jellegzetesen olyan Witzigmann-féle kompozíció, melyben bár sok az alkotóelem, mindenki mindenkivel „jóban van”, így összességében egyszerűnek hat.
Rumohr borjúmirigy
„Egy nép lelkéről és értelméről sokat megtudni
abból, hogyan készíti mindennapos ételeit”
(Karl Friedrich von Rumohr)
Brillat-Savarinnel emlegették egy napon: Karl Friedrich von Rumohr egy Derzda környéki gazdag földbirtokos család sarja volt. Göttingában tanult, bejárta Itáliát, Goethével is összehozta a sors. Ügyesen rajzolt, művészettörténelemmel foglalkozott, a forráskritikai művészettörténelem-írás egyik atyjaként tartják számon. Mindemellett gasztrozófus is volt, 1822-ben adta ki A konyhaművészet szelleme című kötetét (Geist der Kochkunst), melyet rögtön ugyanabban az évben kiadtak másodszor is.
Valamilyen okból főszakácsa, Joseph König nevén jelentette meg, de mindenki tudta, hogy az ő szövegeit tartalmazza. A könyv igen olvasmányos, egyes rajongói szerint valóságos regény. Kultúrtörténeti jelentősége vitathatatlan, kerek négy évvel korábban jelent meg, mint Brillat-Savarintől Az ízlés fiziológiája, és egyes kritikusok sokkal nagyobb műnek tartják.
A szerző egyebek közt azt szorgalmazta, hogy a szakácsok s a háziasszonyok használjanak jó minőségű alapanyagot a saját közvetlen környezetükből, készítsenek egyszerű és harmonikus ételeket, ne az előkelő tálalással foglalkozzanak. Sokat ír az étkezési kultúra fontosságáról, az ízlelésről, receptekről is.
1963 óta évente tüntetnek ki konyhaművészeket Rumohr-gyűrűvel, s ez mára rendkívüli megtiszteltetésnek számít. Ilyen gyűrűt kapott például Johann Lafer is, aki a magyar televíziónézők számára is ismerős lehet, az egyik legszakszerűbb főzősorozatot készítette a német nyelvű tévécsatornákon.
A Rumohr módra készült borjúmirigy (briz) Eckart Witzigmann egyik leghíresebb kompozíciója.
Németországban a színhúsokhoz és presztízsnyersanyagokhoz (homár, kaviár, languszta) szokott közönségnek Eckart Witzigmann következetesen tálalt fel belsőségeket, s épp csak áttetszőre készített halakat, ami akkoriban nagy merészségnek számított.
Rókagombával és vargányával adta a kecskegida májából, szívéből, veséjéből készített ragut. A szalontüdőhöz növendéknyúl tüdejét-szívét használta, s vörösboros-uborkás-kapribogyós mártásban tálalta. Külön készült a fogáshoz a frissen rózsaszínre sütött nyúlmáj és vese, valamint a lisztbe-tojásba forgatott ropogós velőrózsa a fürj-tükörtojással. Mindehhez kalácstésztából laza zsemlegombóc.
Új élet
Eckart Witzigmann étterme bezárása után új életet kezdett. Egymás után adta ki könyveit – a Tantrisról és az Aubergine-ról, a krétai konyháról, a ravioliról és a lasagnéről, a crossover konyháról, az európai klasszikusokról, kedvenc házi receptjeiről, fiatal zöldségek készítéséről. Belekezdett egy gasztronómiai szakfolyóirat kiadásába is, melynek címe Apéro, s csak megrendeléssel szerezhető be.
Számos szervezet alapításában is részt vett, így alapítója az Euro-Toques-nak is. A szervezet azon európai éttermeket öleli fel, melyek kizárólag természetes, minőségi alapanyagokat használnak konyhájukon.
Közben főtanácsadóként elvállalta a mallorcai Ca’s Puers irányítását, amely rövid időn belül a sziget legjobb étterme lett. 2002 után éveken át „dinner show”-k rendezésében vett részt. A műfaj távolról a régi idők kabaréit idézi: a vendég a belépőjegyért cirkuszi sátorban kap egyszerre Michelin-csillagos színvonalú vacsorát és világszínvonalú cirkuszi produkciót.
Euro-Toques. A szervezetet („európai szakácssapkák”) 1986-ban vezető európai szakácsok alapították, akik azt vették észre, hogy egyre nehezebb minőségi hozzávalókat beszerezni. Sok kistermelő – nem kis részt bizonyos uniós szabályozások miatt – kénytelen volt minőségrontó módon modernizálni hagyományos üzemét vagy épp feladni tevékenységét.
Az Euro-Toques szerint azonban a hagyományos kézműves termékek kulináris örökségünk egyik legfontosabb részét képezik, védelemre szorulnak. Eckart Witzigmann mellett az alapítótagok közt volt Paul Bocuse, Gualtiero Marchesi és Juan Maria Arzak.
Az Euro-Toques tevékenysége kiterjedt. Sokfelé szervez például ízlésfejlesztést iskolákban, sőt, óvodákban is. Az osztrák Euro-Toques nemrégiben aláírásgyűjtést szervezett, amivel sikerült megakadályoznia, hogy Ausztriában bevezessék a tilalmat a nyerstejből készülő sajtokra.
Eckart Witzigmann 2003-ban vállalta el a salzburgi repülőtér hetes hangárjának patronátusát, ezzel egy világszerte egyedülálló koncepció kidolgozását. Az Ikarus étteremben havonta új vendégszakácsokat fogadnak, akik a világ minden részéről érkeznek.
A „séf urat” 2007 februárjában a svédországi Örebro Egyetemen a „konyha professzorává” avatták (professeur de la cuisine) a konyhaművészeti tanszéken (Department of Restaurant and Culinary Arts). A tanszék érdekessége, hogy állami egyetemen egyetlen ilyen működik csak Európában. „A kinevezés különleges értékét abban látom – mondja Eckart Witzigmann –, hogy a főzést mint művészetet és tudományt ismerik el, ugyanakkor a szakács mint tanárember is elismerést kap”.
Először Magyarországon
Eckart Witzigmann 2008. június 14-én érkezik Budapestre. A Reneszánsz Év jegyében a magyar állam és a Magyar Gasztronómiai Egyesület vendége lesz, június 20-án a Hagyomány és evolúció szakácsverseny döntősei
és a zsűri tagjai adnak neki gálavacsorát.
Magyarországon az Alexandra Kiadónál fog megjelenni válogatás könyveiből, addig is itt közlünk egy előzetest a 60. születésnapjára szerkesztett kötetből, melyet a müncheni Fischer-Piepenbrock ház adott ki. Köszönetet mondunk a kiadónak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az eredeti ételfotókat.
(Fotók: P.C. Fischer/München, Eckart Witzigmann Office)