A receptet az ember először magába szívja, aztán idővel saját magából is hozzátesz ezt-azt. Így kel életre az étel. És végül akkor lesz igazán a miénk, ha néhányszor elrontjuk.
Ebből tanulunk.
(Thomas Keller)
Los Angeles, 1990. Egy fiatal szakácsnak, Thomas Kellernek állófogadásra kellett különleges üdvözlő falatot kreálnia. Tudta, hogy óriási lesz a nyüzsgés, a vendégek már a bejáratnál kapnak pezsgőt, pohárral a kézben sétálnak tovább, a másik kezükkel csippentik fel a falatokat. A cél az volt, hogy kapják fel a fejüket, figyeljenek végre oda arra, mit esznek. Nyomasztó volt a kihívás, és mivel a fiút amúgy is különöleges rosszkedv gyötörte, bánatában elment fagylaltozni. Mikor a pultra tett fémállványba elérakták a tölcsért, váratlan mentőötlete támadt. Volt ugyanis egy régi bevált receptje, egy tuile (vékony, ropogós ostyaféleség).
Thomas Keller a cukrászdából hazatérve fokhagymás-sajtos tölcséreibe a következő gombócot készítette el: igen finomra vagdalt tonhalat kikevert olívaolajjal, kevés citromolajjal, finomra aprított snidlinggel és mogyoróhagymával. Sózta, borsozta, hűtőszekrényben pihentette. Tonhalfagylaltja példátlan sikert aratott a fogadáson, többen elengedték még a pezsgőspoharat is, hogy mind a két kezük felszabaduljon.
George C. Yount 1794-ben született Észak-Karolinában. Puskával, csapdával és fűrésszel verekedte át magát a vadnyugatra, lévén hogy szőrmekereskedő és ács volt egy személyben. Az 1820-as évek végén még Új-Mexikóban látták, Taos börtönében, ahol hosszúnak ígérkező büntetését kezdte meg, de a harmincas évek elején már a nyugati parton, Sonomában tűnt fel. A híres Mariano Vallejo tábornok megrendelésére gondosan gyalult fából pazar háztetőt ácsolt, s ezzel nagy feltűnést keltett, mert ez volt a vidék első faszerkezetes háztetője.
Mikor elkészült, egy kölcsönkapott lóval felkaptatott a legközelebbi sziklameredélyre, s széttekintett az alant elterülő Napa-völgyön, melyet elég szemrevalónak talált. Vallejónak is megtetszett a tetterős pionír, s mivel a tábornok volt ekkoriban a mexikói fennhatóság alá tartozó kaliforniai területek katonai főparancsnoka, birtokot adományozott Yountnak (és még 800 további megbízható személynek, így próbálván saját embereivel benépesíteni a dél felé terjeszkedő orosz telepesek előtt a termékeny völgyeket.)
A tábornok kegyének köszönhetően a Yount-birtokon szüretelték Napa Valley első borait, majd megszületett Yountville – az a bizonyos település, melyet ma egy óra alatt ér el az ember, ha San Franciscóból elindul északnak.
1900-ban egy Gus Clark nevű skót kőmíves a yountville-i Washington Streeten takaros házat épített egy Pierre Guillaume nevű franciának. Az épület alsó részét terméskőből, felső szintjét gondosan gyalult, szépre csiszolt palánkból készítette. Örökzöldet is telepítettek a ház köré, falára repkényt futtattak. Szép kis kocsma lett belőle, úgynevezett saloon. Az is maradt egészen 1906-ig, amikor is Kalifornia állam új törvénye megtiltotta, hogy veteránotthonok egymérföldes körzetében szeszes italt mérjenek. A váratlan alkoholtilalom miatt Monsieur Guillaume kénytelen volt eladni a házát, mely ettől kezdve hol lakóépületként, hol bordélyként szolgált, mert ezt nem tiltotta a veterántörvény.
Ez így ment egészen a húszas évekig, amikor bizonyos John B. Lande vásárolta meg, s beüzemelte gőzmosodának. Új neve – The French Laundry (francia mosoda) – nemcsak a régi francia tulajdonos és a kiváló bordélyház előtt tisztelgett, hanem arra utalt, hogy az épületben továbbra is különleges szolgáltatásokat nyújtanak.
E tekintetben a mai napig nem változott semmi. A French Laundry két nagy nevű, francia alapítású nemzetközi elittársaságnak is tagja: az egyik a Relais Gourmands, a másik a Traditions et Qualité. Igaz, jelenleg nem mosoda, hanem Amerika, sőt, a világ egyik legjobb étterme, ahol elsőrangú amerikai-francia konyhát visznek.
Thomas Keller Kaliforniában született, majd tizenéves korában Floridába költözvén kisegítőként dolgozott az édesanyja által menedzselt étteremben.
A nyolcvanas évek elején eljutott Párizsba, ahol rövid ideig bár, de a lehető legjobb helyeken tanonckodott: a Guy Savoyban, a Pré Catelanban, a Le Taillevant-ban. 1984-ben hazatért, s hamar jó nevet szerezett. 1994-ben a kaliforniai Yountville-ben megvett egy termésköves épületet, amely régebben mosodaként, még régebben kuplerájként, eredetileg kocsmaként funkcionált.
Vendéglőnek rendezte be, s megőrizte a nevet: „The French Laundry”. Innen kezdődik a hollywoodias sikersztori: azonnal megkapta a „Best Newcomer”, azután a Kalifornia, majd Amerika legjobb séfje címet, azóta is minden évben kitüntetik neves kulináris alapítványok, szaklapok és nem szaklapok egyaránt. A lista végeláthatatlan: „kiemelkedő felszolgálás”, „kiváló borlap”, „év szakácskönyvszerzője”, öt csillag a Mobil Travel Guide-tól, kitüntetés a James Beard alapítványtól, „a világ legjobb séfje” cím a Restaurant Magazine-tól.
Mint Amerikában szinte minden sikeres üzletember, rögtön üzletláncban kezdett gondolkozni, ezért megnyitotta a French Laundry ikertestvérét New Yorkban, Per Se néven. Ezzel már abban az évben megkapta a három Michelin-csillagot, hogy a Michelin kiadta első New York-i vörös kalauzát. (Ebben összesen négy New York-i konyha kapott három Michelin-csillagot.)
A French Laundry és a Per Se üdvözlőfalatként minden vendégnek enyhén fokhagymás és parmezános ropogós tölcsért kínál, melybe a korábbi tonhaltartár helyett lazacból is készül gombóc. Alatta lilahagymával ízesített, habosra kavart francia tejföl. Vegetariánus változatába hal helyett mustáros-fokhagymás padlizsánkrémet adnak, amit sült pirospaprikával vagy paradicsomkompóttal díszítenek.
A French Laundrynak számos étele néhány év alatt klasszikussá vált. Ilyen a „Pêche Melba”, a „Ceasar’s Salad”, a „Surf’n Turf”, a „Fish and Chips”, az „Oysters and Pearls” (képünkön), melyek mind egyéni asszociációk valamely régi klasszikus fogásra, s új stílust teremtettek.
Thomas Keller azt mondja, ha valaki összetett csúcskonyhát vezet, előbb-utóbb törvényszerűen vágyni kezd az egyszerűségre. Ezért nyitotta meg kétutcányira a yountville-i French Laundrytól a Bouchon nevű kisvendéglőjét, egy kiszuperált ősrégi postakocsiállomás épületében.
A „bouchon” a lyoni népi kisvendéglő elnevezése, a párizsi bisztró egyfajta lyoni változata. Yountville-ben is ennek megfelelő a kínálat. A puritán bisztrókörnyezetben fekete táblára krétával írják ki a naponta változó menüt, a lyoni, párizsi és provanszi bisztróklasszikusokat: fokhagymás kolbász lencsével; békacomb gribiche-mártással; sült céklasaláta friss kecskesajttal, dióval; zsírban abált kacsacomb (confit) mustármártással.
A ház specialitásai közé tartozik a tenger gyümölcseiből a nagy vegyes tál, a pudingszerűen lágy házi véres hurka, a tavaszi bárányragu (navarin), a klasszikus sült báránycomb zsenge, frissen fejtett fehérbabbal.
A bisztró sült csirkéje legendás: a csirkét egy napig nedves sós pácban tartják, aminek eredményeként a comb és a mell egyformán és különlegesen szaftos, a bőr barna és ropogós lesz. (A csirke kötözésének módja is azt a célt szolgálja, hogy a combok megvédjék a mellet a kiszáradástól.)
A Bouchonban tehát egyszerűt adnak, a lehető legjobban. Ami nem sokkal könnyebb, mint háromcsillagos vendéglőt vezetni. „A beszállítók nélkül a French Laundry és a Bouchon sem lehetne az, ami” – mondja Thomas Keller. – „Szinte minden szállítóm kettős életet él, vagy véletlenül lett az, ami.”
Egyikük, Ingrid Bengis, a hetvenes években neves író volt, ma ő szállítja a legjobb tenger gyümölcseit. Keith Martin eredetileg tőzsdei alkuszként dolgozott, ma a világ egyik legjobb minőségű bárányát tenyészti. John Mood hivatásos pilóta menetrendszerű járatokon, s mintegy mellékesen forgalmaz friss pálmarügyet („pálmaszívet”). Thomas Keller szerint a dolog lényege a szenvedély, az ügy iránti tisztelet. Vagyis ugyanolyan szenvedélybeteg perfekcionistákat kutat fel, amilyen ő maga.
Lencse
A rendkívüli alapanyaghoz igen fontos a megfelelő technológiát megtalálni. A lencse ezen a konyhán mindig eredetvédett, domború hátú zöld puy-i fajta, Dél-Franciaországból. Alacsony a keményítő-, és magas a fehérjetartalma, apró mérete miatt viszonylag nagy a héj aránya. Mivel a héj hordozza az ízt, rendkívül ízes. Ha jól készítik, nem fő lisztesre: feszes marad, belül mégis krémes. Ennek érdekében mindig csak annyi hideg vízben szabad feltenni, ami 3-4 centivel lepi el. Ha túl sok vízbe kerül, kimosódik az íze. Elég bele egy répa, tüllzacskóban egy fej fokhagyma, némi kakukkfű, babérlevél, szemes bors.
Óvatosan kevergetjük 20-25 percig, csendesen gyöngyöző vízben. (A lobogva forró víz elpuhítaná.) Végül leszűrjük, nagy tepsire terítjük, hogy gyorsan kihűljön. Még langyosan keverjük hozzá a finomra vágott lilahagymát, az ecetolaj-öntetet és a tört borsot. A petrezselymet és a snidlinget közvetlenül a tálalás előtt vágjuk rá. (A puy-i fajtához hasonló kaviárlencse és feketelencse Magyarországon is kapható.)
Hagymaleves
Egy ilyen konyha csak akkor működik igazán, ha a hagymát is a legnagyobb körültekintéssel vágjuk fel. Vegyünk például egy pofonegyszerűnek tűnő hagymalevest.
Thomas Keller úgy véli, hogy a francia bisztróhagyomány több mint főzés és evés. Ez maga a társadalmi élet egyik legfontosabb válfaja. Vendégfogadás, kedvesség, kényelem- és hangulatteremtés. A szakács egyik kedvence a párizsi Chez l’Ami Louis, szerinte ez maga a „bisztrók tökélye”, ahol csupán levegőt szívni is élmény. A levegőben ott a történelem: szinte kézzel tapintható, hogy ki mindenki vendégeskedett és főzött már a helyen. Ilyen hagyományt kezdett el építeni a yountville-i Bouchon vendéglő „egyszerű” konyhája.
Nagy francia családi és bisztróklasszikus a burgundi marharagu.
Ezt a fajta – borban és/vagy húslében főtt ragut – Franciaországban „daube”-nak nevezik. Arról a cserépedényről nevezték el, amelyben a kemencében lassan és hosszú időn át készítették eredetileg az ételt. „Burgundiságát” nem a mártáshoz gyakran hozzáadott helyi pinot noir adja (mert a mártás készülhet bordeaux-i cabernet sauvignonnal is), hanem a körítés.
Alkotórészei: apró szemű hagyma, pirított gombafejek, pirított kolozsvári szalonnacsíkok. Mindez hagyományosan együtt főtt a raguval.
Az úgynevezett burgundi körítést előszeretettel adják vörösboros angolnaraguhoz, vörösboros kakashoz (coq au vin), bevert tojáshoz is.
Az alábbi recept Thomas Keller finomító munkásságát mutatja, ami majdnem minden részletre kiterjed: a hús főzőlevét és a bort erősen koncentrálja, a kiflikrumplival és sárgarépával bővített körítést külön készíti el à la minute (vagyis a lehető legutolsó pillanatban). Ajánlja továbbá, hogy a húst és a zöldséget válasszuk el egymástól egy vékony réteg gézzel, ami leegyszerűsíti a hús további kezelését.
Fotók: Thomas Keller PR és Bittera Dóra