HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ 2007 címen
SZAKÁCSVERSENYT HIRDET
a Magyar Gasztronómiai Egyesület
Új esély a magyar gasztronómia számára, hogy megtalálja a kapcsolatot a szakácsszakma nemzetközi élvonalával.
Húsz éve rendezik meg kétévente Lyonban a világ legrangosabb szakácsversenyét, a Bocuse d’Ort. A következő 2009-ben lesz. A versenynek 2008-ban – első ízben – lesz európai selejtezője is (Bocuse d’Or Europe 2008): Norvégiában rendezik meg, 2008. július 1-én és 2-án.
Ezért rendezzük meg a magyarországi HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ 2007 nyílt országos séfversenyt, amelynek győztese részt vesz a Bocuse d’Or Europe európai selejtezőjén.
A HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ verseny eszköz ahhoz, hogy a magyar szakácsok tovább képezzék magukat, bővítsék anyagismeretüket és technológiai tudásukat, csiszolják ízlésüket.
A szervezők előzetes eligazítást és szakmai támogatást nyújtanak.
Korhatárok a jelentkezőnek 2009. január 27-ig be kell töltenie a 23. életévét. A szakács mellett dolgozhat egy segítő (commis), aki ugyanezen napon nem idősebb, mint 22 éves.
Időpontok
Selejtezők: 2007. november 15-ig
Döntő : 2008. február 28-ig
Selejtező:
Minden szakács egy meleg étellel nevezhet, amit a zsűri előtt készít el 5 adagra, 2 1/2 órán belül.
Az alapanyagot és a szükséges konyhaeszközöket (kés, stb.) a versenyzők hozzák.
Ugyanaz a zsűri pontoz mindegyik helyszínen – íz, kreativitás, tálalás kategóriákban. Utólag minden versenyző személyes értékelésen ismerheti meg a zsűri állásfoglalását.
A maximális pontszámok
íz 40 pont, kreativitás 20, tálalás 20 pont.
A 8 vagy 10 legmagasabb pontszámot elért versenyző indul a döntőben. A döntőben öt óra alatt két előre (a selejtezők lezárta után) megadott alapanyaggal kell ételt készíteni.
A selejtező választható témái
-
Főzelék feltéttel (tetszőleges módon készült zöldségek és mártás „feltéttel”)
-
Szárnyas vad vagy háziszárnyas pecsenyelével vagy más mártással, az évszak zöldségeivel.
-
Süllő vagy pisztráng könnyű mártással és garnírunggal.
Díjazás:
Első helyezett 500.000 Ft, második helyezett 300.000 Ft, harmadik helyezett 200.000 Ft + sztázsolási lehetőség (=rövid munkavégzés a világ valamelyik élvonalbeli éttermében).
Pályázat beadása
Határidő: 2007. október 31.
Beküldési cím: A recepturát és technológiai leírást fenti határidőig a zsűri címére kell eljuttatni (1011 Budapest Szilágyi Dezső tér 1.)
Az előselejtező időpontja: 2007. november 13-15.
(13 Debrecen, 14. Sopron, 15. Budapest)
A magyarországi döntő legkésőbbi időpontja: 2008. mácius 31.
Köszönetet mondunk az MGE támogatóinak (Magyar Nemzet, Bonex Kft., Pannon Bormíves Céh, Budapest Bortársaság, Tkacsik Márta, Wiszkidenszky és Tóth Ügyvédi Iroda), továbbá Pethő Balázs és Vomberg Frigyes szakácsoknak, akik szervező munkájukon kívül pénzbeli felajánlást is tettek a verseny céljaira. Külön köszönet Harmath Csabának, aki rendszeresen és célzottan támogatja a versenyt jelentős összeggel.
További információk
e-mailen:
gastronomia@enternet.hu
vagy telefonon:
Bíró Lajos 06 20 574 4340
Boross László 06 30 466 2909
Cseh János 06 30 496 5718
Molnár Tamás 06 70 370 7493
Segal Victor 06 30 462 82 02
Vomberg Frigyes 06 30 950 3475