A falon ott hullámzik a tenger, végtelen kék az ég. Néhány díszhal telefonál egy szférikus telefonfülkéből, ananászok szállnak dinnyeszeletek társaságában, víz fölött lebegő dór oszlopok közt. A vendéglői freskókban Dalí-utánérzés vegyül a közönséges képeslapgiccsel: ez az a bizonyos nagy mediterrán kékség, amitől az észak-európain – akár Pavlov kutyáján – erős sóvárgás vesz erőt.
München Bogenhausen negyede elegáns kertváros. Itt van az Acquarello étterem, kerthelyiségében szerencsésebb napokon eredetiben is élvezhető a szabad ég. Mario Gamba – a tulajdonos – konyhájáról elsőnek azt említi, hogy keveredik benne szülőföldje, Lombardia és a közeli Provence hagyománya. Mindebbe csöppnyi modernitás vegyül, amivel nem utolsó sorban Gualtiero Marchesi útját követi. Marchesi az olasz nouvelle cuisine atyjaként harminc évvel ezelőtt nehéz úttörőmunkába kezdett, hiszen Itália talán a legkonzervatívabb konyhai hagyományok hazája: még ma is könnyen számít szentségtörésnek minden, ami eltér a „mamma” konyhájától.
Tolmács a konyhában
Mario Gamba milánói születésű. Miután tolmácsdiplomát szerzett, elment pincérnek.
Gyors felfogású lévén gyorsan jutott előre a ranglétrán. Hamarosan oly nagy kaliberű három Michelin-csillagosokhoz jutott el, mint a francia Alain Chapel, a német Heinz Winkler, a milánói Gualtiero Marchesi – aki ma is úgy emlékezik vissza, hogy ha Signor Gamba vezette a szervizt, a legnagyobb nyomás idején is mosolyogva azt mondogatta: „minden rendben”. Ha kicsit is engedett a nyomás, rögtön a konyhán kíváncsiskodott, mert érdekelte, hogyan készülnek az ételek. Így tanult meg főzni, majd a klasszikusok egyéni feldolgozásába is belefogott.
Amikor 1994-ben megnyitotta a müncheni Acquarellót, már készen állt a koncepció.
Olyannyira, hogy a GaultMillau kalauztól 1995-ben megkapta az “év vendéglőse” címet, s azóta sem múlt el év ilyen vagy olyan kitüntetés nélkül. Az étterem 2000-ben a Michelintől egy csillagot kapott, a GaultMillau-tól 20/17 pontot, az olasz Veronelli „a legjobb Itálián kívüli olasz vendéglőként” ajánlja, Németországban a legjobb németországi külföldi étterem címet kapta meg. (A plakettek betöltik a bejárat melletti előteret.)
Az üdvözlőfalat ezúttal francia: könnyű, habos póréhagyma-krumplikrémleves (vichyssoise), hozzá gyömbéres sárgarépaterrin. A leves bársonyos, a krémes répatortácskában pedig nagyon kevés a zselatin – épp hogy megálljon.
Vagyis két különbözően selymes állag kontrasztját kapjuk, mindkettőben decens édeskés íz jelenik meg, amit egy turbolyalevél ánizsossága egészít ki.
Öt könnyű darab
Az előétel-halvariációk Marchesi nevét viselik. A tányéron ötféle apró falat: cous-cous karfiolos panna-cottával, rajta kevés kaviár; jakabkagyló-carpaccio mangós majonézzel és snidlinggel, aztán lazactatár rösztire tálalva, tetején bazsalikomos pestóval és buggyantott fürjtojással, a mártásban vörös és fekete kaviárral.
A vadlazac vékony uborkaszeletek közé van rétegelve („lasagne módra”), végül van még egy bundás garnélarák kukoricalisztes cérnatésztából készült “fészekben”.
Öt tökéletesnek mondható falatnyi adag, melyek állag és íz tekintetében is kiegészítik egymást.
Signor Gamba elmondja, hogy ahonnan ő jön, ott a tésztafilozófia némiképp eltér Itália más régióitól, mert mindig hajszálvékony, s a töltelék dominál. Az ő mamája is így főzött. Ahhoz azonban, hogy a pókhálónál alig vastagabb tortellini ne repedjen, nagyon fontos odafigyelni a részletekre: tízperces gyúrás után a tésztát vízzel és olívaolajjal permetezik, így pihentetik több órán keresztül. Ezután nyújtják vékonyra (vastagság 1 mm alatt), kicsit ismét hagyják száradni, de ezúttal csak rövid ideig (nehogy törékennyé váljon). Töltés után rövid szárítás, majd körülbelül tíz-tizenöt perc mélyhűtő következik. A tészta így extrém könnyű és rugalmas, mégse szakadós.
A cukorborsókrémmel töltött agnolottihoz (a derelye egyik formája) homárdarabokat adnak tejszínes-parmezános szószban, a ricottás fügével töltött tortellihez libamájdarabokat sütnek ribizlis vajmártással. A tészta vékonysága miatt az ételek valóban légiesek. Ez a légiesség és nem túlbonyolított rafináltság a konyha legfőbb jellemzője.
Variációk galambra és borjúra
Az Acquarello nagy klasszikusa a zöldfűszeres szárnyastöltelékbe burkolt galambmell.
A hőre érzékeny „törékeny” húst – bár védi a viszonylag vastag töltelék – csupán rövid ideig sütik (10 perc 160ºC-os sütőben), inkább csak átmelegítik. Alatta apró kockákra vágott fehérrépa, mellette szirupban főtt zöld dió. Erősen besűrített, selymesre szűrt vörösboros, borókabogyós, diós szárnyasmártást adnak hozzá, amelynek az édeskés dióval együtt nemesen karamellás a hatása.
Megjelenik a tányéron egy kevés krémes petrezselyempüré is, amely itt átgondolt kompozíció része, de otthon is bármiféle szárnyashoz, markánsabb halhoz is adható. Íme a recept:
A borjúvariációk – a haltálhoz hasonlóan – öt miniadag formáját öltik. Középen borjúbélszín kelkáposzta-levélben, mellette vékonyra szelt főtt marha (alias táfelspicc) zöldséggel, amellett kevés aprított fejhús tésztagombócba sütve. Végül még két belsőség: falatnyi lasagne borjúbrízzel-rókagombával és borjúfarok “chartreuse” formában (tortácskává préselt vajpuha húsragú pálcikazöldségek gyűrűjében).
Míg a halnál ez a fajta sokféleség semmiféle telítettségérzetet nem váltott ki, a húsnál más a helyzet: mindez soknak bizonyul egy tányéron. Az amúgy korrektül elkészített és művészien tálalt klasszikusok kicsit úgy hatnak, mint egy osztályon felüli svédasztal. Ez persze inkább mentális és „szenzorikus” telítettség, mert az ember ezzel együtt még mindig messze van a végzetes jóllakottságtól.
Dolce vita
A csokoládétorta omlós tésztája is hajszálvékony. A töltelék intenzív csokoládé ízű, nem túl édes. Klasszikus francia tarte, mégis rendkívülivé válik ebben a „light” kivitelben.
A gesztenyevariációk tányérján “spaghettini” névre hallgat az, amit mi gesztenyepürének nevezünk, s krumplinyomóval szoktunk kinyomni (szerencsére ebben nincsen rumaroma). Mellette gesztenyefagylalt és minyon-nagyságú gesztenyés panna-cotta – kakaóporból készült antik római sorminta fut végig az oldalán. Rózsabimbó van a tövében, melyről hamar kiderül, valójában vékonyra szelt eper. Összességében látványosabb, mégis halványabb kreáció, mint a csokoládétorta.
A pincérekből az egész szerviz alatt ugyanaz a közvetlenség sugárzik (ami nem közvetlenkedés), mint a tulajdonosból, s ez olyan alapossággal párosul, mely még ezen a színvonalon is kiemelkedő: részletekbe menő felvilágosítást tudnak adni minden ételről és technológiáról. Köztük van egyébként a tulajdonos fia, Massimiliano is. „Vérbeli családi vállalkozás, csak így lehettünk sikeresek” – mondja Mario Gamba, és elégedetten nézegeti a fotóalbumot, melyben jól látható, hogy Robert de Nirótól Elton Johnig és Stingtől Derrick felügyelőig sok mindenki megfordult már itt.
Elegáns, mégsem karót nyelt hely. Egy tavaly megvizsgált római egycsillagossal összehasonlítva megállapítható, hogy nemcsak az Itálián kívüli olasz éttermek viszonylatában tartozik az erős mezőnyhöz, hanem jó néhány olaszországi csillagos vendéglőnél is jobb. Azt a fajta mediterrán konyha- és életszemléletet képviseli Münchenben, amit Kundera-bestsellereken nevelkedett németek szeretnek (kicsit irigykedve) a „lét könnyűségének” nevezni.
A receptekért köszönetet mondunk Mario Gambának és a Cucina del Sole c. kötetét megjelentető Collection Rolf Heyne kiadónak.
Acquarello
Mühlbaurstrasse 36
81677 München
Tel : 089/4704848
Fax : 00 49 89/476464
info@acquarello.de
www.acquarello.de
Főzőtanfolyamra való jelentkezés:
Tel.: 00 49 89/470 48 48 vagy kochkurs@acquarello.com.
Nagymenü 79 €
Business menü délben 29€